JelenHaz
Vasárnap, 2019. július 21., 11.34
Pro urbe Puskel Péterrel

A félig teli és félig üres pohár...

A két világháború közötti két évtizedről tartják azt egyes hazai történészek, hogy a területileg is erősen gyarapodott Románia fejlődésének csúcsidőszaka volt.


Kétségtelen, hogy ekkor vált Bukarest igazi nagyvárossá, iparosodott az ország, megerősödött és számbelileg is növekedett a polgárság, elsősorban a Kárpátokon túli városokban, ahol korábban ez a réteg elég vérszegény volt.

Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban ez a fejlődés koránt sem volt olyan merész ívű. Arad belvárosában fél kezemen megszámlálhatnám az akkoriban épült jelentősebb középületeket. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a román diplomácia a helyzet magaslatán állt.

De másról is híres ez a két évtized. Annyi törvény és helyi érvényű rendelkezés jelent meg és keresztezte egymást, hogy ügyvéd volt a talpán, aki kiigazodott az igazságszolgáltatás dzsungelében.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy manapság városatyáink igen gyakran azzal hozakodnak elő, hogy egy-egy kihágás, visszaélés, városképet elcsúfító önkényeskedés megakadályozására nincsen törvényes keret. Amit pedig nem tilt a törvény, azt ugyebár számonkérés nélkül el lehet követni.
Nos, érdemes ezen elgondolkozni, hiszen a helyhatóság élére új emberek (is) kerültek, s őszire parlamenti választások lesznek, tehát megújul az esély, hogy az ilyen jellegű joghézagokat is „betömjék”, mert amit városfejlesztés, rehabilitáció címén Aradon elkövettek és elkövetnek, az felülmúlja a legszárnyalóbb képzeletet is.

És ez nem csupán egy megveszekedett lokálpatrióta véleménye, aki igyekszik a félig teli pohárnak is örülni.

Hadd említsek fel egy idevágó érdekes esetet. Bő két évtizeddel ezelőtt Izraelbe kivándorolt, és nagy várakozásokkal hazalátogató barátommal járom a várost. Lelkesen magyarázom, milyen műemléket sikerült visszaállítani, hogyan változott a város arculata, lakossági összetétele, kivilágítása, hazai megítélése, testvértelepülési kapcsolata. A végén mosolyogva csak annyit mond: lehet, én neked elhiszem, mert itt töltöttem el életem javát, de mindezt egy idegen észre se veszi. Ő csak azt látja, hogy a belvárosi középületek egy része sürgős felújításra szorul, hogy az óvárost tönkretették, hogy a forgalom kaotikus, a főutca piszkos, tele van a járókelőket zaklató erőszakos koldusokkal és a felújítást végző aszfaltozók gyalázatosan silány munkát végeztek.
Megállunk a Cloşca,  majd a Stănescu utca sarkán, ahol riasztó gödrök tátongnak, mert az új aszfaltszőnyeg itt hirtelen véget ér, és az átmenetről, az „eldolgozásról” megfeledkeztek már jó néhány hete. Barátom mutatja a bokatörő kátyúkat, és nyomatékkal kérdi: Mindezért választották újra az aradiak a polgármestert? Fejlettebb demokráciákban ennek a feléért azonnal menesztették volna... Aztán a gondolatsort folytatva hozzáfűzi: nálunk rengeteget építettek a romániai vendégmunkások. Ha ilyen munkát végeztek volna, az első héten útilaput kötöttek volna a talpukra.
Itthon tehát messze vagyunk még az európai igényektől és munkamoráltól. A „las’că e bine” szemlélet annyira zsigereinkben van, hogy észre se vesszük.

És városatyáinkat se zavarja túlságosan. Mert alig hiszi el valaki, hogy a helyi önkormányzatnak nincs törvényes eszköze a visszaélések, a silány munka miatt ablakon kidobott pénzek megakadályozására.

Mert ezek a summák végül is az adófizető polgárok zsebét üresítik.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Consuelo / Szombat, 2014. június 28., 21.00 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Even wat van me laten horen. Het gaat goed hier. De pijn en de benauwdheid lieggn eigenlijk al achter me. Daar had ik zondag en maandag erg veel last van. Ik dacht, dat ik weer vocht achter de longen had. Maandagavond had ik besloten om dinsdag een dokter te bellen. Maar dinsdag was de pijn zo goed als verdwenen. Ik hoopte, dat de benauwdheid ook 'vanzelf' zou verdwijnen en belde geen dokter. Woensdag belde de gynaecoloog en vroeg hoe het met me ging. Ik vertelde dat ik me goed voelde, maar dat ik wel weer last had gehad van pijn en benauwdheid,net zoals in het ziekenhuis. Om een heel lang verhaal kort te maken: de gynaecoloog vertrouwde het niet en heeft voor dezelfde dag nog onderzoeken aangevraagd bij de hematoloog en de radioloog. Hij zei erbij, dat het in 9 van de 10 gevallen niets was, maar dat hij toch zeker wilde weten of het geen longembolie was. Hij zei, dat ik al genoeg had meegemaakt en bovendien de zorg heb voor 10 kinderen. Daarom meteen die onderzoeken. Zijn bezorgdheid had ook te maken met de risicofactoren, die ik had, om longembolie te krijgen: pas bevallen, pas geopereerd, bedlegerig geweest en ook familiair belast. De bezorgheid bleek terecht: op de scan waren verschillende emboliebn te zien. Achteraf denkt de dokter, dat ik ook tijdens mijn ziekenhuisopname al longembolie heb gehad, omdat ik de pijn thuis hetzelfde vond aanvoelen als in het ziekenhuis. Ik moest blijven vanwege het risico van een losschietend stolsel en ook moeten de medicijnen (bloedverdunners) ingeregeld worden. Als mijn bloedwaarden morgen en zaterdag goed zijn, mag ik naar huis. Ik moet dan nog een half jaar bloedverdunners slikken en onder controle blijven bij de trombosedienst.Ik voel me gelukkig niet ziek, hoewel dit natuurlijk wel een tegenvaller is.Bedankt weer voor het meeleven!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'