JelenHaz
Hétfõ, 2019. március 18., 18.28
Aradi történetek, emberek

A torony alatt

Mint ahogy lapunk megírta, e hónapban 135 éves Arad egyik emblematikus középülete, a városháza. Még csak kamaszkorban jár, ha mondjuk Brassó vagy Nagyszeben hasonló rendeltetésű intézményeinek székházához hasonlítjuk.

Csakhogy Aradból nem maradtak fenn középkori épületek, a Szabadság téren közel másfél évszázadot átélt régi városházát pedig a 19. század végén lebontották, hiszen igencsak „kinőtte” a terjeszkedő település.

A kiegyezés utáni nagy fellendülés éveiben Aradon az elsők között emeltek impozáns, új épületet a közigazgatásnak.

Az egykori sóház helyén 1874-ben kezdtek hozzá a munkálatokhoz, egy év múlva már az 55 méter magas torony is a helyén volt, csak a nagy tanácsterem rendkívül igényes belső kiképzése késleltette a munkálatokat. Ezzel is végeztek 1877 elejére, és az épület hivatalos átadását az 1877. január 10-én megtartott tanácsgyűléssel minden különösebb felhajtás nélkül elintézték. Ekkor ugyanis már néhány hónapja a ház mintegy 90 irodájában javában serénykedtek a kor hivatalnokai.

Csupán az „övezetbeli” összehasonlítás kedvéért említem meg, hogy Szatmárnémetiben az aradival nagyjából egyidejűleg kivitelezett épületet 1902-ben bővítették, Nagyváradon 1904-ben sokkal jobb anyagi körülmények közt építették fel és adták át a városházát; a szegedire 1883-ban húztak emeletet, az újvidékit 1893-ban adták használatba, a debrecenit 1916-ban egy szomszédos hivatallal kapcsolták össze. Csupán Miskolcon előzték meg Aradot egy „hajszállal”, hiszen ott a korábbi városháza megmagasítása 1871-ban fejeződött be, miután egy új megépítéséről anyagi okokból lemondtak.

Kevésen múlott, hogy Aradon is beletörjön az egykori városatyák bicskája a vakmerő tervbe. Lechner Ödön, a kor kiváló építészének 100 aranyat érő győztes pályázata ugyanis két emeletben és a magas földszinthez vezető impozáns lépcsősorban „gondolkodott”. A baj ezzel csak az volt, hogy túl sokba került. A terhet egymagában még valahogy győzte volna a város. Csakhogy: pár évvel korábban adták át a megyeháza színház felé eső épületét (törvényszék, majd árvaszék), a városháznál is nagyobb területen terjeszkedő Királyi Főgimnáziumot, és éppen csak megtörtént a város új színházának a felavatása.

Négy ilyen nagy és fontos létesítmény teljesen felőrölte város anyagi lehetőségeit. 

Pekár Ferenc helyi tervező- és építésvállalkozóra hárult a hálátlan feladat, hogy éppen a helyi közigazgatás fellegvárát egyszerűsítse.

Pekár csak a torony alatt hagyta meg a második emeletet, lemondott a külső lépcsősorról és a Marosra néző hátsó front teljes beépítéséről. De még így is szükség volt a sikerhez Salacz Gyula polgármester bátorságára, kitartására és az aradiak áldozatvállalására. Nem véletlenül mondta ünnepi beszédében Atzél Péter főispán: „Örömmel üdvözlöm Önöket, uraim, e teremben, mely fényes tanúsága e város közönsége áldozatkészségének...” „Hosszú évtizeden át a polgárság törekvése volt olyan színházat és városházát nyerni, melyet pirulás nélkül lehet megmutatni. Ma uraim ott állunk, hogy a régi vágyunk úgy teljesült, mint azt teljesülni nem reméltük.”

Salacz Gyula 26 évig töltötte be e város első emberének tisztjét. Portréja ma a városháza folyosójának falát díszíti, nevét ismét egy belvárosi utca viseli.

A közigazgatással kapcsolatos humoros történetekről 1913-ban Karácsonyi Aladár tanácsos (Noel írásai a városházáról) egy kis könyvecskét is kiadott. Mindmáig nem csak helyi ritkaság ez a kötet, hiszen azóta se igen jutott senkinek az eszébe, hogy a városházi történéseket összegyűjtse.

A 19. század végén az Aradra látogató prominens személyiségek számára vendégszobát tartottak fenn az épületben. Itt lakott többek között Jókai Mór, majd 1890-ben a Szabadság-szobor felavatására meghívott Munkácsy Mihály is.

A díszterem felújításánál az eredeti dekorációs elemek visszaállítását ígérték. A tervek szerint idén ezzel is elkészülnek.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'