JelenHaz
Kedd, 2019. december 10., 15.19

A Záray-triumvirátus

A város múltjával foglalkozó kutató nem tudja eléggé meghálálni azoknak a lelkes aradiaknak és nem aradiaknak, akik a legjobb szándékkal segítik munkáját. 


A minap Szarka Péter, lapunk egyik régi, hűséges olvasója  juttatott el hozzám egy gondosan összeállított dossziét. Benne egy pontosan 120 évvel ezelőtt Aradon megjelentetett periodika néhány példányával.

A Házi Közlöny (1888–1891) kéthetente megjelenő folyóirat volt. A Záray Ödön szerkesztette, kis formátumú, 16-20 oldalas lapot Gyulai István könyvnyomdája jelentette meg. 

Mai szemmel nézve is gondosan összeállított, érdekes időszakos kiadvány volt, amely nem híranyagával, a politikai és társasági élet apró-cseprő történéseivel kívánta megfogni az olvasót, hanem, amint a neve is mutatja, a családi élet gyakorlati ismereteivel. Az 1889-es év számait átböngészve találtam az egészséges életmódnak, a családi nevelésnek, szépirodalomnak, gazdálkodásnak szentelt rovatokat. Megtudta belőlük az olvasó, hogy miként védekezzen vihar esetén a villámcsapástól, miként kell a petróleumlámpát helyesen használni, mi a jó hús ismertetőjele, miként ápoljuk a bőrünket, hogy csak néhány példát ragadjunk ki.Ha valami felróható ennek az ügyes kis lapnak, akkor az a kissé didaktikus, de nem bántóan szájbarágó hangnem. A szerkesztő alapfoglalkozását nézve erre számos mentséget találunk.

De ki is volt a lapot szerkesztő Záray Ödön?

Záray (Zadravatz) Ödön (1843–1918) Pankotán tanítóskodott, majd 1868-tól Aradra, a Kossuth (Mărăşeşti) utcai iskolába helyezték át, és kinevezték iskolaigazgatónak. Kezdetben tanügyi cikkeket közölt a Tanodai Lapokban, majd a Népnevelők Lapjában publikált rendszeresen. A szüntelenül kutató, újító, a város szellemi életében tevékeny néptanító típusa volt. 

Hamarosan országos hírnévre tett szert, mert ő készítette az olvasás begyakorlására az első mozgatható betűtáblát, amely úttörő vállalkozásnak számított az oktatás akkoriban még gyermekcipőben járó szemléltető eszköztárában. Egy évvel később nyelvtankönyvet írt, amely számtalan kiadást megért. Ugyancsak országosan elismert tankönyve volt a Népiskolai Földirat, majd Bököly Géza álnéven nyelvtankönyvet is publikált.

Záray Ödön hírneve jócskán túllépte Arad és a régió határait, hiszen a Betűszekrény és Betűjáték című szemléltetőanyaga elismerésben részesült a bécsi világkiállításon.

Zárayék nevét azért is érdemes megismerni, mert fia és unokája is köztiszteletnek örvendő tevékeny polgára volt Aradnak.

Jenő (1881–1948) édesapja nyomdokainak folytatója. A Ferenc (M. Viteazul) téri polgári iskolában magyar irodalmat tanított, és ő volt a város önkéntes tűzoltó alakulatának parancsnoka. Több tucat szakcikket, tanulmányt, esszét írt, de a szépirodalomban is próbára tette a tehetségét (Az ezred lánya és egyéb elbeszélések). Nagy természetbarátként sokat kirándult, és évekig az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöki tisztét is ellátta. Az 1935-ben megjelentetett Turisták Évkönyve és a következő évben kiadott Arad megyei Turista Kalauz évtizedekig közkézen forgott a természetbarátok körében.

A legifjabb Záray, akit nagyapja után, Ödönnek kereszteltek, 1912-ben született, Franciaországban szerzett mérnöki oklevelet és a textilgyár fonodájának volt a vezetője. Az ország egyik legértékesebb kollekciójával rendelkező bélyeggyűjtőjeként tartották számon. Az evangélikus lutheránus egyházmegye gondnoki tisztét több mint tíz évig nagy ügyszeretettel látta el. 

A ’90-es évek második felében hunyt el.

A Zárayak három nemzedéken át terjesztették az anyanyelv, a hit és az értelmes élet szépségét.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: tulajdonomban van egy peldany / Csütörtök, 2009. július 23., 19.31 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

- Aradvaros es Aradmegye turista kalauza, 1936-
147 oldalas, erdekes olvasnivalo, tortenelmi-, foldrajzi, nepessegi ismereteket kozol. sajnos, nem tartalmaz fotot, /megdragitotta volna a konyv arat/, terkep megjelentetesehez pedig kulon engedely kellett volna. igy is sokat tudhat meg az olvaso megyenkrol.
orvendetes, hogy vannak kovetoi, akik tovabb folytatjak a kutatasokat es megerdemelten kapjak majd meg augusztusban az elismerest. sok sikert, P.P. !

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'