Hétfõ, 2017. október 23., 22.08

Arcok a (közel) múltból (35.)

Százévenként csak egyszer vagy talán egyszer sem születik ilyen ember. Magas hivatástudat, szociális érzékenység, szülőföldszeretet, kultúrapártolás  szerencsésen ötvöződött benne. És minden téren nyomot hagyott maga után.

Orvosnak tanult, de nemcsak a testet, a lelket is gyógyította. Ilyenre mondják, hogy pozitív kisugárzása van és a környezetét is „feldobja.”

A hivatásában már elődje is magasra állította a mércét. Ő pedig, mint a falu szülötte, egyszerű, dolgos szülők elhivatottságot érző fiaként szívvel-lélekkel folytatta a munkát. Aradra is bejárt, itt is voltak páciensei, akik bíztak benne, mert a jó szó, a bíztatás is gyógyír.

Civil életében is a szép szó híve volt. Mindig szeretettel beszélt egykori iskolájáról, tanárairól, arról a szellemiségről, ami belengte a Kálvin utcai gimnáziumot, noha már kénytelen-kelletlen részese lett a múlt emlékeit fokozatosan eltompító iskolafúzió időszakának.

A máltai ház ötlete, megvalósítása és tevékenységének első időszaka családjának érdeme. Nem szeretném, de nem is tudnám patikamérlegre tenni, hogy közülük kinek mennyi része volt benne. De azóta is a régió legrégibb, talán leghatékonyabb szociális létesítménye.

És a falumúzeumnak is beillő tájház? Egy lelkes helybéli lakos kezdte el a gyűjtést. A Doktor felkarolta, folytatta és ez a tájház ma is követendő példa arra, hogyan lehet, sőt kell(ene) is gyűjteni és megőrizni a ma és a holnap számára a helyi néprajzi emlékeket.

És a képzőművészeti tábor? Igen, ennek is ő volt a kovásza. Több mint egy évtizedig nyaranta neves hazai és külföldi festők, szobrászok ihletődtek az alföldi táj szépségéből. A tábor évente sikeres kiállítással zárult.

Nem mindennapi élmény volt.

És nagyon népszerű!

A művészi munkákból hagyakoztak a házigazdákra, a falura, a szervezők pedig a képek népszerűsítésével, értékesítésével a máltai ház fenntartását segítették elő.

Úttörő vállalkozás volt, híre messzire eljutott, és amikor megrekedt, akadtak másutt követői.

Amúgy jó humorú, kedélyes ember volt. Tekintélyes magánkönyvtárában  szépirodalmi és orvosi könyvek mellett nagyon szép művészeti albumok sorakoztak. A falon festmények.

Az ő kedvenc festője is az osztrák Gustav Klimt volt. Egyik közös kirándulásunkon, Prágában és az egykori Karlsbadban (Karlovy Vary) azon versengtünk, ki bukkan szebb szecessziós épületre.

A Doktort mindenre rá lehetett venni, ami a szellemi javak, a haladó hagyományok ápolásával, vagy a magyarság ügyével állt kapcsolatban. Sose mondta azt, hogy fáradt, nincs kedve vagy ideje. Teljes életet élt, amiben a hivatástudat, az emberség és a közszolgálat harmonikus egységet alkotott. És tette ezt anélkül, hogy valaha politikai babérokra, tisztségekre vágyott volna.
Az ilyenre mondják az óvatosak, a mindennek a praktikus oldalát keresők, hogy „mindkét végén égette a gyertyát”. És nem takaréklángon, hanem lobogva.

Az orvosok is elesettek, olykor tehetetlenek a betegségekkel szemben. Különösen, ha őket sújtják. A Doktor se hitte, vagy talán inkább nem mutatta kifelé, hogy ennyire komoly a baj. Reményt nyújtott és maga is reménykedett.

Emlékét „ott” és „itt” szeretettel őrzik. Családtagjai, akik folytatják az emberbaráti munkát, a tájház és a tisztelők sokasága. Ott a csendes „végeken” és itt, a városi pezsgés zajában.


***

(Telbisz György tanár, nemzetközi sakkmester volt szerdai emlékezésünk szereplője.)

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu