Csütörtök, 2017. október 19., 17.36

Arcok a (közel) múltból (38.)

Ha múzeumi rendezvényre indulok, mindig felvillan előttem szőkesége, sudár termete, megfontolt beszéde. Pedig már 13 éve nincs közöttünk. És az idő könyörtelenül tompítja, olykor feledteti az emlékeket.

Vannak, mindig is voltak emberek, akiknek neve összefonódott egy intézmény életével. Ő is ilyen kulcsszemélyiségnek számított. Egész életét áthatotta a szépművészet szeretete, és az a vágy, hogy ezt másokkal is megossza. Nem a múzsát „kérte táncra”, hanem művészettörténészként, részlegvezető muzeológusként évek hosszú munkájával szervezte, rendezgette a képtár anyagát, újabb és újabb remekművek beszerzésével tette lehetővé, hogy közszemlére kerüljenek. Szószólója volt a művészeti részleg különválásának és elköltöztetésének a mai helyére.

Neve már ezért is egybefonódott a megyei múzeum háború utáni időszakával.

Akkoriban nyilvánosan fel se merült a kérdés, hogy az aradi képtár színvonalának emelésére a századelőn Budapestről letétbe helyezett festmények kinek a tulajdonát képezik. Sokat közülük, sajnos, olykor éppen a legértékesebbeket, „felső utasításra” raktár mélyére száműztek. Nos, ebben a helyzetben kellett valamit kitalálni, hogy a szépművészeti részleg vonzó maradjon. És barátok, ismerősök szeretett és tisztelt „Mucija”, a kollégák segítségével, kitalált valamit: a különböző korok szalonjainak bemutatását, bútorokkal, festményekkel, egyéb lakásdíszekkel. Ez akkoriban a kényszerhelyzetből született újítás volt.

Igen sokat tett azért, hogy a Bukaresti Szépművészeti Múzeum juttasson Aradra is a román festészet nagyjainak munkáiból, és nem titkolt – sajnos életében beteljesületlen – vágya maradt, hogy Feszty Árpád triptichonja, valamint a magyar klasszikusok alkotásai ismét helyet kapjanak az állandó kiállításon. Tizennégy év elteltével, a Kölcsey Egyesület kitartásának köszönhetően, a Feszty-álom közelebb került a beteljesedéshez, mint bármikor „eltüntetése” óta.

Magánéletében, azt hiszem, tartózkodó volt. Egyszer meghívott otthonába és elmesélte, hogy az ’50-es években bejárták a vidéket a háború alatt és után szétszóródott értékek felderítésére. Egy Honctő körüli faluban nagyon szép kézműves munkával készített tányérból a házőrző kutya evett.

Tudta, hogy foglakozom sajtótörténettel: a Budapesten elhunyt kiváló aradi közíró, Krenner Miklós levelezésének vaskos paksamétájával ajándékozott meg.

Mert ő hitte és tapasztalta, hogy jót tenni jó.

Visszavonulása után keveset hallatott magáról. Csak akkor nyílt meg, ha megérezte, hogy valakit igazán érdekel a város művészeti múltja. A közéletet számára azokban az években a Római Katolikus Nőszövetség jelentette, amelynek elnöke volt és ahol humánuma kiteljesedett.

A szíve egyre gyakrabban rakoncátlankodott. Már nem élte meg 75. születésnapját.

Az ember hajlamos arra, hogy az eltávozott kedves személyekre gondolva életvitelük folytatását képzelje el az örökkévalóságban.

Az örök művészetek birodalmában Muci talán a Feszty hármaskép restaurálásán, elhelyezésén töpreng, talán Munkácsy aradi rajzainak hátterét kutatja, netán Barabás, Benczúr, Lotz aradi remekeinek kiállítási esélyeit latolgatja.

Nincs tétlenségre kárhoztatva.


***

(Szombati esszénk Berki József orgonaművészre emlékeztetett.)

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu