Kedd, 2017. október 24., 05.21

Arcok a (közel)múltból (32.)

A „régiek” közül sokan ismerték, sőt, a felmenőit is, hiszen tősgyökeres aradi volt. Nagyapja, édesapja nyomdát és papírkereskedést működtetett a belvárosban.

Fiuk nem folytatta a biztos megélhetéssel kecsegtető foglalkozást. Többre vágyott. Fiatal kora óta a zene szeretete szőtte át életét. Hegedülni tanult, nagy európai koncertpódiumokról álmodozott. Talán a szép előadóművészi pályát befutó egykori aradiak, Telmányi Emil, kora ünnepelt hegedűvirtuóza, vagy egy igen ritka Amati-hegedűt megszólaltató Weil Magda, netán a Kairótól Londonig számos nagy hangversenyteremben fellépő Berger Károly, az Isztanbuli Konzervatórium igazgatója lehetett a modell?

Ki a megmondhatója?

Az élet úgy szép, ha az ember tervez, reménykedik. Amennyiben az álmok, rajtad kívüli okokból, nem teljesülnek, akkor sincs világvége, akkor is talpon kell maradni. Manapság divatos szóval élve: jöhet a „b” változat.

Amikor a háború utáni években zeneszerető, lelkes emberek elkezdték szervezni az Aradi Állami Filharmóniát, jó ideig Ő volt az egyetlen diplomás, hegedűszakos végzős. Az 1890-ben megalakult és több évtizedig Arad zenei életében vezető szerepet játszó Philharmónia Társaság fellépéseit már csak szép emlékként őrizték az akkori öregek. A századfordulón alakult zenekar tagjainak többsége tehetséges és lelkes amatőr muzsikusból állt. No meg az itt állomásozó gyalogezred fúvósaiból.

Az idő eljárt felettük, két világégés forgószele sodorta el őket, s aki még életben maradt, már nehezen állt be a sorba. Mégis akadtak jelentkezők. A zene szeretete tartotta össze őket. Aztán jött az új nemzedék, a Konzervatórium végzősei. Emberünk, zsebében a Budapesti Zeneakadémia diplomájával, amelyhez Kolozsvárott még egy évi konzervatóriumi „ráadást” (szükséges volt a diploma elismeréséhez) is magáénak tudhatott, Brânzeu és Bobockarmesterekkel együtt fáradozott, hogy hivatalos státusszal rendelkező szimfonikus zenekar jöjjön létre Aradon.

Szólista karrierjét – és melyik zenész ne álmodozna erről? – már meghiusították a vérzivataros évek. A munkaszolgálat tönkretette kezét és ujjait. Ám, szerencsére, nem annyira, hogy hosszú ideig ne foglalhassa el a koncertmesteri széket. Zenészi pályájával egyidejűleg, sőt még utána is, tanított. Ami neki, rajta kívül álló okokból, nem sikerült, azt a művészeti líceumban, a művészeti népiskolában tanítványaival próbálta elérni. Többen közülük fényes művészi karriert futottak be. Ha már mesterük pályájába beletenyerelt a történelem… „Bella nénivel”, aki szintén a filharmónia első hegedűse és tanár is volt, csak a legtehetségesebb, legszorgalmasabb fiatalok tanítását vállalták. Ők megtehették.

A közös szenvedély hozta össze feleségével, aki Kolozsváron végezte el a Zeneakadémia zongora szakát. Ő is tanított. Mindkét gyermekük is ezt a pályát választotta.

A zenész család életében éppen 25 évvel ezelőtt állt be az első drámai törés. A családfő, a kiváló zenész és pedagógus hirtelen „állást „változtatott.

Az égi zenekarban immár rengeteg a kolléga, barát, tanítvány, sőt tisztelő.

Itt lent, pedig, sajnos, egyre kevesebb az emlékező.

 


***

(Szerdai memoárunk Schön István tanár, igazgató emlékét idézi.)

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu