Hétfõ, 2017. október 23., 22.09

Arcok a (közel)múltból (45.)

Kicsi házban parányi szoba, nagyobbacska udvar, talán kert is… Így emlékszem arra a házra, amely zsigmondházi otthona volt Arad egyik legmagasabb kort megért férfijának. Közel száz esztendős volt, amikor felkerestem, valamikor a ’70-es évek elején. Huszár Sándor, a magyarság körében igencsak népszerű kulturális folyóirat, A Hét főszerkesztője kért fel, hogy írjak „színes” riportot lapja számára egy elfeledett, egykoron népszerű aradi emberről. Idősebb kollégám és főnököm adta az ötletet, ő pedig barátjától, Szarvady Gyulától, a kolozsvári Magyar Opera karmesterétől, tudhatta, aki zsigmondházi születésűként nyaranta hazajárt pihenni.

Ilyenkor, húsvét táján járhattam náluk, mert a pici szoba almáriumán egy tálban gyönyörű festett tojásokat őrzött a felesége. Ebből a múlt század hangulatát őrző bútorból vette elő az öregúr keményfedelű naplóját, vagy valami hasonló, személyes feljegyzéseket tartalmazó vaskos füzetet. Miközben beszélgettünk inaséveiről, az iparos dalkör aradi fellépéseiről, amelyben felfigyeltek szép énekhangjára és pályamódosításra biztatták, sűrűn lapozgatta a naplót, amelyben bizonyára feljegyezte benyomásait. (Vajon mi lett a sorsa ennek az értékes dokumentumnak?) Aztán újabb meglepetéssel szolgált. Egy vaskos kartontáblán kasírozott színpadi díszleteket mutatott. Papírból, kartonból, bőrből készített kicsinyített hasonmásokat. Ezekben a színművekben, operettekben játszott, merthogy élete legaktívabb időszakában színészként vált ismertté. Kóristaként kezdte, majd vándortruppokkal járta a vidéket. Innen avanzsált aztán az aradi társulathoz és lett annak oszlopos tagja bő három évtizeden át.

Pályája első felében azonban legalább ennyire izgatta a repülés. Az aviatika hőskorában már közel járt a negyvenedik életévéhez, és meglehetősen sokat foglalkoztatott színésznek számított. De a színpad mellett a „szárnyalás vágya” is fűtötte. Szülei annak idején az iparos szakma felé irányították, jól állt a szerszám a kezében, így hamar eldöntötte, hogy maga is eszkábál repülő alkalmatosságot. 1909-ben Aradon a városszéli mezőn nagy demonstrációt tartott, de gépmadara csak bukdácsolt. Akkoriban ezt a produkciót is ovációval fogadta a közönség. Aztán újabb és újabb konstrukciókkal kísérletezett, Az egyik gépmadár pár méterre fel is emelkedett, aztán alábukott. A színész-aviatikust törött lábbal húzták ki alóla.

De nem adta fel. Próbálkozásairól tanulmányokat írt. Állítólag a pankotai születésű, aradi éveiben a helikopterrel kísérletező Asbóth Oszkárral is kapcsolatban állt. Erről akkoriban nem tudtam, így nem faggathattam a részletekről. Az viszont kétségtelen, hogy Némethy Emil mellett a repülés hőskorának egyik kiemelkedő aradi képviselőjeként tarthatjuk számon.

Kivételesen hosszú élete javát ebben a kis családi házban élte le, a Maros bal partján, a közvilágtól elvonulva, azt is mondhatnám, hogy elfeledve.

Aztán valamilyen csoda folytán mégis ráébredt a korabeli városvezetés, hogy kivételes életkorú és életvitelű személyiséggel van dolga.

A kerek jubileumot a színházban megünnepelték. Akkor még színre lépett és megköszönte a „figyelmet.”

Aztán, túl a 101. életévén létrára merészkedett. Talán a magasság iránti csillapíthatatlan vágya kerítette ismét hatalmába és feledtette vele éltes korát.

 Leszédült. Sérüléséből már nem épült fel.

Arad egyik jeles személyisége, a színész és aviatikus 102 évet élt.


***

 (Legutóbbi írásunk szereplője néhai Kenyeres Gudbrod Pál novellista, költő.)

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu