Vasárnap, 2017. december 17., 15.42

Arcok a (közel)múltból (48.)

Az ember azt hinné, hogy a technikai fejlődés mai szintjén nincsenek, aligha lehetnek a múlthoz fűződő „szakmai” titkok. Pedig még akad belőlük jócskán: kisebb és nagyobb horderejű. A mai napig titok fedi például a Stradivari hegedűk készítésének fontos mozzanatait.

De ne menjünk olyan messzire! A világhírű Pick szalámik fűszerezése is hétpecsétes titok, akárcsak az igen közkedvelt Unicum likőr gyártási technológiája. Ez utóbbiakat ugyan néhány beavatott szakember ismeri, de senki más.

Jöjjünk egy kicsit még közelebb térben és időben!

Kies tájainkon se derült fény a két világháború között népszerű vingai bonbon „boszorkánykonyhájára”, Földes Kelemen aradi gyógyszerész fél Európát meghódító Margit krémjének összetételére, vagy a Flora likőrgyár kesernyés nedűjének a titkára. Akik ismerték, magukkal vitték a sírba.

Ez utóbbiakról jutott eszembe egyik „földink”, akivel, szerencsémre, jó néhányszor összehozott a sors. Rengeteget tanultam tőle, mert egyike volt a „hazajáró lelkeknek”, akik a gyártási titkokat eltemették magukban, mint a családi örökség legdrágább kincsét, ám ezen kívül bőkezűen szórták ismereteiket: írásban és élő szóban. Egyébként mintázni lehetett róla az Aradtól teljesen elszakadni sose képes lokálpatriótát. Minden érdekelte, ami aradi, de mindenről informálódott is. És megfellebbezhetetlen ember- és szakismeretén kívül olyan dolgokat is tudott, amiről az átlagpolgárnak fogalma se lehetett, mert nem rálátása, hiányoztak a szükséges „források”.

Földink is a Kálvin utcai gimnázium padjait koptatta. (Ki fogja egyszer lajstromba venni, hány remek embert adott ez az iskola?!) Innen került az egyetemre. Gépész- és villamosmérnöki oklevél birtokában édesapja aradi kisüzemében (a mai postaépület helyén) gyakornokoskodott, aztán szemet vetett rá Feri báró, és átcsalogatta a nagyobb lehetőségeket kínáló szeszgyárba, akkori nevén az Indagrara Rt.-be. Hamarosan főmérnök lett, és lelkes lokálpatriótaként a városrendezési bizottságban egyik kezdeményezője volt 1956-ban a Szabadság-szobor visszaállításának. Az elkezdett munkálatokat a pesti forradalom vérbefojtása után állították le. Családjára innentől nagyon „rájárt a rúd”. Húgát a Szoboszlay-perben több évi fegyházbüntetésre ítélték, édesapját is meghurcolták, főmérnök bátyját száműzték. A helyben maradás örökös zaklatást jelentett volna. Ezt követően telepedett át Budapestre.

Magas szakmai felkészültségét, nyelvtudását odaát még sokáig kamatoztatta. Külképviseleteket vezetett, diplomata megbízatása volt afrikai országokban, nyugdíjasként pedig szakmai tanácsadóként tartottak igényt tudására. Fiából neves orvosprofesszor lett.

Rokonlátogatásra évente visszajárt Aradra. A város kultúrtörténeti múltjának, kiváló személyiségeinek egyik jeles ismerőjeként mindig valami újat tudott mondani. Pedig akkor már hosszú ideje nem itt élt.

A megbízhatóság mintaképe volt, az a ma már meglehetősen ritka értelmiségi típus, akinél az értéket egyetlen kritérium jelentette: a kompetencia és a tisztesség.

Egyik rokona úgy jellemezte, hogy a második világháború után munkába állt mérnöki elit megtestesítője volt.

Ami a szakmai titkokat illeti, bizonyára az utolsó, aki még ismerte a Flora receptjét. Maga az ital is eltűnt, ma már csak ipartörténeti kuriózum. Gyomorkeserű, mint világhírnévnek örvendő „nagytestvére”, az Unicum.

 


***

(Legutóbbi esszénk szereplője Stengel László (Pityu) laboráns.)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu