JelenHaz
Kedd, 2019. december 10., 07.16

Fél évszázad múltán

Volt egyszer egy legendás osztálya az egykori Katolikus Főgimnáziumnak, későbbi Magyar Vegyes Líceumnak, majd – a hagyományokra utaló iskolanevek eltörlésének és a személyiségtipró, számozás szerinti uniformizálás időszakában – a 3-as számú középiskolának.


Nos, ez a végzős osztály azért volt híres, talán hírhedt is, mert féktelenül tanárbosszantó volt, s a koedukáció korszakában nem kis fájdalmára nélkülöznie kellett közösségéből a lányokat. Előtte is, utána is igencsak vegyesek voltak az osztályok, de 1959-ben, amikor a hazai közoktatás csúcsvezetői – éppen a jó ég tudja, hányadik reformmal rukkoltak elő – elhatározták, hogy már pedig a szovjet iskolamodellnek vége, és ezek a fiatalok nem csak tíz osztállyal, gyermekfejjel végeznek, hanem még egy kerek tanévig koptatják az iskolapadokat. Utána pedig érettségiznek. A hat tantárgyból egyetlen nap alatt!

Ez is egyik volt annak a mérhetetlenül sok ostobaságnak, ami a Dâmboviţa partján az elmúlt fél évszázad alatt pihent agyakban megszületett.

Két évig kínlódtak még velünk derék tanáraink, mert az iskola legnagyobbjai voltunk és meglehetősen kezeletlen társaság. Mondogatta is hosszas frontszolgálata alatt megedzett néhai osztályfőnökünk, hogy naponta gyertyát gyújt Szent Antalnak, ha kilépünk az életbe, és megálljuk a helyünket.

Ha élne, ma is sűrűn járhatná a templomot...

Arról sejtése se volt, hogy ez a "nagypofájú társaság" lesz a magyar gimnázium, a kor hivatalos elnevezése szerint, középiskola, utolsó végzős osztálya.

Ami a következő szeptemberi induláskor következett, az már a megszüntetett Bolyai Egyetemet, az összeolvasztott középiskolákat jelentette és újabb embereken, nemzedékeken végzett "tanügyi kísérletek" sorát.

E hosszas korfestő preludium után, amelyet sajnos ballasztként cipeltünk életpályánkon, a sok vihart megért 50 év előtti nemzedék most újra találkozik. Megpróbálja felvillantani az "ifjúság édes madarát", kegyelettel emlékezik tanáraira, a "nemzet napszámosaira", akik hihetetlenül nehéz időkben is tudásuk, szeretetük és emberségük fényével megvilágították számunkra az utat.

Mert a pesszimista jóslatok ellenére, vittük valamire. Huszonkilenc végzősből 18-an egyetemi, főiskolai oklevelet szereztünk, pedig akkoriban ezt még nem adták "lapáton", mint manapság.
Nyolcan sajnos örökre hiányozni fognak a névsorolvasáskor. Hadd szóljak róluk ezúttal röviden – szép emlékű tanárainkról megtették mások is. Mindnyájan megállták a helyüket, és nem hoztak szégyent iskolájukra, magyarságukra, környezetükre.
Barabás Lajos textilmérnök, az osztály egyik legjobb tanulója az akkori megyei ifjúsági szervezetben is a politikai ranglétra egyik legmagasabb fokára lépett. Korai önkényes halálának oka talán a kiábrándultság, talán a magánélet lehetett. Baász Imre grafikusművész, több könyv illusztrátora, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum szépművészeti részlegének vezetője csodás karrier előtt állt. Egy orvosi műhiba miatt nem élte túl 50. életévét. Czuczi László vidéken dolgozott állatfelcserként. Ő a 40. találkozón még velünk örvendhetett. Juhász Géza felkapott állatorvos volt itthon, majd Németországban. Minden találkozóra boldogan eljött. Tavaly vitte el egy gyógyíthatatlan kór. Karácsonyi Ferenc zongoraművész Kolozsváron élt. Csendes, halk szavú emberként maradt meg emlékezetünkben, akit egészen fiatalon ragadott el a halál. Tehetsége, szorgalma sokkal többre predesztinálta. Kiss Ottó rajztanár és festőművészként indult. Akkor vándorolt ki Németországba, amikor bezáródni látszottak hosszú évekre az érvényesülés kapui. Aztán már csak a szomorú hírt hallottuk. Kókai Márton, bár "csak" technikusi képesítéssel rendelkezett, kiegyensúlyozott magánéletében, gazdag magánkönyvtárában lelte az örömét. És végül Soós Árpád, aki hajóskapitányként évtizedekig az óceánokat járta, és egyik korábbi találkozónkon Ausztrália partjairól írta: "lélekben veletek vagyok."

Mi is most, 50 év múltán, lélekben velük vagyunk.

És milyen jó leírni, remélni! Ennek az aradi történetnek talán még odébb a vége...

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Revesz Sandor / Szombat, 2009. június 27., 15.17 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Igazan a sziveddel irtad, bravo!
Hozzászólt: János / Kedd, 2009. június 16., 21.43 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Igen.
Hozzászólt: Viktor / Hétfõ, 2009. június 15., 15.02 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Szep iras.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'