JelenHaz
Kedd, 2019. december 10., 07.13
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel

Idegen tollak nélkül

Nemzetiszínű szalaggal átfűzött kartonlapocska került hozzám „Arad 2021, Európa kulturális fővárosa címre pályázó város” felirattal. Nem öncélú hirdetője nagy nekiveselkedésünknek, hanem egy közkedvelt sütemény, a suhajda kísérő reklámja. Szövege szerint ennek a különlegesen finom desszertnek a receptjét Aradon dolgozták ki, és Ilie Drifin helyi cukrászmesternek köszönhetően sajátságos aradi süteményként került be egy 1963-ban kiadott hazai receptkönyvbe.

Az első gondolatom az volt, hogy ez nevetséges, ezzel lejáratjuk magunkat. Aztán eszembe jutott, hogy akkoriban (és még sokáig azután) minden lehetséges volt. És mindennek az ellenkezője is.

Azokban az években pumpálták be a köztudatba, hogy a töltött káposzta is specifikusan román ételkülönlegesség. Nagyon sokan ma is így tudják és elhiszik. Pedig hát voltak itt törökök jó másfél évszázadon át, bizony tőlük maradt ránk ez az ízletes étel, akár káposztalevélbe, akár szőlőlevélbe csavarva tálalják.

No de a suhajda, pardon a „suhaida”?

A recept valós kidolgozójáról, a szegedi származású Suhajda József (1886–1948) cukrászról kapta a nevét a desszert 1910-ben. Csoki csemegéjét 1912-ben Párizsban Grand Prix díjjal jutalmazták. Később szabadalma cukrászati aranyérmet is kiérdemelt.

Erősen kétlem, hogy Drifin mester ezt ne tudta volna. Hiszen ő is tanulta a szakmát valakitől. És a szakma régi nagyjai elsajátították és megtanították az utánuk következőknek, hogy más receptjével ne kérkedjenek.

Dolgozott városunkban az utóbbi száz esztendőben, no meg korábban is néhány kiváló cukrász: Boian, Grusinszky, Klemens, Königsdorfer, Málka, Matsky, Orbán, hogy csak emlékezetből soroljam a legismertebbeket. De távol állt tőlük, hogy idegen tollakkal ékeskedjenek. A szakmai becsületet többre tartották.

Nagy kár, hogy jó nevű cukrászdájuk híre nem tudott vetélkedni a nagyváradi Japport (Viktor) Erdélyszerte neves „édesség birodalmával”. De nem álltak messze tőle, és eleink becsülték szakmai tudásukat. Váradi barátaim szerint a Japportban olyan remek suhajdát szolgáltak fel, hogy sokan azt hitték, erdélyi csemegéről van szó. De itt is tudták, kié a szabadalom, noha az eredeti receptet magával vitte a sírba szegedi kidolgozója és névadója.

Szóval a Drifin mesterrel kapcsolatba hozott „suhaida” legfeljebb egy helyi kísérlet lehet a csemege aradi előállítására, de sajátosan „aradi desszertről” semmiképp se beszélhetünk. De úgy látszik, annak idején Bukarestben, a receptkönyvet gondozó Technikai Kiadónál örvendtek: végre egy sajátosan hazai íz!

Ebből a történetből azt sajnáljuk leginkább, hogy ma már nincs olyan patinás cukrászdánk (legalábbis nem tudok róla), amelyet másutt is ismernek. És amelyet Aradon járva feltétlen felkeresnek. Nincs Japportunk. (Csekély vigasz, hogy már a „Pece-parti Párizsban” sincs!) A nagyon édesszájúak, ha tehetik, a gyulai Százéves Cukrászdában hódolnak haspók kedvtelésüknek.

De van egy ötletem. Többször előhozakodtam már vele: sok valódi „aradikumunk”, azaz a helyi jellegen messze túlmutató elsőségünk van. Mintegy negyedszázad! (Zeneiskola, Preparandia, önkéntes tűzoltó egylet, lövészegylet, takarékpénztár, Alföld napilap, helyiérdekű vasút, hegyaljai villamosvasút, autógyár, hogy csak néhányat említsek a „legek” közül.) Ezekre lehet építeni.

Akkor is, ha rövidesen kiderül, nem kerülünk tovább a titulusra aspiráló legjobb 14 hazai város közül. Ha pedig önerőnkből, valós erényeinket érvényesítve sikerül előbbre lépnünk ebben a nagy tömegeket megmozdító versengésben, akkor nyugodtan elmondhatjuk: megmérettünk, és nem találtattunk könnyűnek.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'