JelenHaz
Vasárnap, 2019. december 08., 04.34
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel

Ipari örökség?

A nemzetiségek napjára készülődünk. Immár hagyományosnak tekinthető ez a nap, ilyenkor, iskolakezdés után. Jó, hogy van ilyen is.

Hamar letudjuk. 

Szombaton, szeptember 19-én azonban még egy eseményre kell ráhangolódnunk. Ez az ipari örökség napja. Ilyenkor, legalább ilyenkor, sajnos csak ilyenkor emlékezünk a múltra, a dicső múltra, ami mára, sajna, csak egyre fakuló emlékké zsugorodott.

Tárgyi bizonyítékait elherdáltuk a közelmúltban, épületeit oktondi módon leromboltuk. No persze nem mi, akik ezt ma csillapíthatatlanul fájlaljuk, hanem mások, akiknek avatatlan kezére került. Helyükön, a legjobb esetben, egy lakótelep (lásd textilgyár) épült, rosszabb és gyakoribb esetben egy elhagyatott, gazdátlan telek árválkodik. Lehet, sőt valószínű, hogy új tulajdonosa tervezett e telekre valamit, amivel „megetette” a városgazdákat, de hosszú évek alatt se lett belőle semmi. Maradt a törmelék, a gaz és a szemét. A szerződésekből kimaradt a határidős építkezés kötelezettsége, de valószínűbb, hogy betartásukkal nem törődik az illetékes hatóság.

Netán nincs eszköze a számonkéréshez.

Ez már egy ilyen ország.

Szóval ünnepeljük azt, ami már nincs. Vagy, ha van, csak töredékeiben emlékeztet a „szerencsésebb csillagállásokra.”

Eljátszom az abszurd gondolattal, megtették ezt már jeles íróink is. Nem is egyszer.

Mi lenne, ha Salacz életre kelne? Ha bronzszobra megelevenedne, és a város modern arculatát kialakító polgármester terepszemlét tartana a környéken? Bizonyára megbüntetné azon beosztottjait, akik utcai sörözőt engedélyeztek az emlékhelyen. És azokat, akik számára közömbös, hogy a belváros szívében egy elhagyott telken őserdő nőjön és ebből jusson néhány bokor a járdaszigetre is.

Itt, a mai Püspökség utca 10. szám alatt pár éve állt még a család címerével ellátott Tagányi-féle ház. A Hegyalja egyik legnagyobb szőlőbirtokosa építtette. A műemlékeket, értékes házakat lajstromozó bizottság tagjai bizonyára nem tudtak róla. Arról sem, hogy később Zerkovitz Rudolf, az Arad-Hegyalja helyiérdekű vasutat villamosító mérnök-vezérigazgató otthona volt.

Különben felkerült volna rá a valamilyen szintű védettséget jelentő tábla.

Kérdem én teljes tisztelettel: egy közép-európai jelentőségű tömegközlekedési, s a kiszolgáló üzemegységek révén ipari létesítmény vezéralakjának háza nem tartozik az ipari örökséghez?

A Neuman család malma és szeszgyára, az országos hírű textilgyár, az egykori MARTA autógyár, az újaradi sörgyár, a cukorgyár, a kötöttárugyár stb. kinek az öröksége?

Jelzi-e emléktábla eredményes múltjukat?

Kapott-e szobrot műszaki óriásaink valamelyike?

Költői kérdések.

Mert beszélni róluk a legkönnyebb.

Elparentálni talán még ennél is egyszerűbb.

Nem arról van-e szó, hogy tessék-lássék eleget teszünk bizonyos európai elvárásoknak, aztán marad minden a régiben?

Rombolunk, pusztítunk, majd látványosan, krokodilkönnyet hullajtva sajnálkozunk.

Szóval: van itt még bőven tennivaló. Ha másként nem, akár nagy „tamtammal.” Síppal, dobbal…

De azért inkább csak csendesen, szorgos munkával, a ránk hagyott örökség morzsája iránti őszinte alázattal.

Csak így érdemes.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'