JelenHaz
Péntek, 2019. december 13., 11.57
Hangosan gondolkodom

Kiáltás a csendben

Úgy járkálok a belvárosban, mint a kocsmából hazatántorgó borbarát: cikcakban – mondja köszönés helyett ismerősöm a Gyermekpalota előtt. – Napról napra több épület előterét kerítik el, mert hull a vakolat, omladozik a torony, a tető, a stukkó. A minap a Neuman-palota tornya alatti járdarész vált életveszélyessé, most az Andrényi-ház előtti járdarész.

Magam is látom és fájlalom. Többször szóvá is tettem írásban, de élőszóban is illetékes helyen, de sajnos Aradon a helyzet változatlan. Pusztul az épített örökség, s ha nem történik igen gyorsan valami, ami gyökeresen változtat a jelenlegi helyzeten, pár év múlva csonka, meghatározó építészeti elemeitől, díszeitől megfosztott városunk nem európai babérokra, hanem egyfajta ellendíjra, mondjuk a legstabilabb építőállvány díjára pályázhat.

Mostanában gyakran eszembe jut néhai Sándor István építész barátom. Pár évvel ezelőtt boldogan újságolta, hogy ő nyerte el a belváros jó félszáz épületének a rehabilitációját célzó Hist urban pályázatot. Segítségemet kérte az „elméleti, azaz várostörténeti rész” összeállításához. Boldogan megtettem, de már akkor kételyeimnek adtam hangot, hogy a dologból egyhamar lesz valami. Őt viszont nagyon feldobta a megbízatás.

Barátom sajnos már jó ideje a felhők felett tervezi az épület-felújításokat és a szoborparkokat. „Földi” munkája szépen elfekszik valamelyik íróasztalfiókban. Aradon a helyzet változatlan.

Még szomorúbb az üresen hagyott, lakatlan, a szó pejoratív értelmében gazdátlan épületek sorsa. Közöttük jó néhány a „műemlék” jelzést is viseli: a hajdani Simay-fürdő melletti Grossmann-villa, a Szent László (Cloşca) utcai Urbán Iván-villa (évtizedekig a mezőgazdasági igazgatóság székháza), a volt árvaház, a Teba gyár számos épülete. És ekkor nem említettem a legjobban lerágott csontot, a végnapjait élő régi színházat, amely körül pár éve még pezsgett a levegő, ébredezett a remény, de azóta nyomasztó és fájó, a perspektívákat nézve egyenesen riasztó a csend.

Tudom, a visszaigényelt ingatlanok körül még rengeteg a joghézag, a tisztázatlan kérdés. Vannak olyan középületeink, amelyeken több tulajdonos osztozik. Egy részük külföldi állampolgár, nehezen elérhető, még nehezebben kötelezhető valamire.

Akkor csak annyi történt volna, hogy az állam egy elegáns „mozdulattal” levette a válláról az államosítás idején ostobán felvállalt terhet?

Akkor nincs megoldás?

Vagy nem tudjuk, nem is nagyon keressük a megoldást.

Valaki azt mondta, hogy úgy van ezzel az ember, mint az ajándékkal, amelyre nem számít, és amely az ölébe hull. Nem dolgozott meg érte, nem is nagyon becsüli.

Kétlem, hogy igaza volna.

Szeretném, ha abban a helyzetben lennék, hogy elfogadható ötleteket adjak. Talán jó pénzt kereshetnék vele.

A városvédő krónikásnak azonban nem ez a dolga.

A megoldást azoknak kell megtalálniuk, akik ezért kapják a fizetést.

És mielőbb, mert a nemtörődömség miatti pusztulás jóvátehetetlen.

Eső után köpönyeg.

És a tehetetlenséget is számon kérheti az utókor.

De vajon megteszi-e?


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: egy aradi / Csütörtök, 2015. április 09., 14.29 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

https://kepeslapok.wordpress.com/2011/03/20/arad/

https://www.youtube.com/watch?v=aaVT36dWwyo

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'