JelenHaz
Péntek, 2019. március 22., 14.51
Pro urbe Puskel Péterrel

Lakótelepi capriccio

Idén százéves a budapesti Wekerle-telep. A két-háromemeletes házakból álló kertvárost Wekerle Sándor miniszterelnök indítványára egységes koncepció alapján, meghatározott céllal és meghatározott lakossági kategória számára építették.


És hogy közelebb hozzam e rendhagyó jubileumot hozzánk, hadd említsem meg, hogy központi terének főtervezője Erdély mindmáig legjelesebb építésze, Kós Károly volt. Azt is mondhatnám – nem feledkezve meg az arányokról és a színvonalkülönbségről –, hogy a lakótelepi építkezés valahol itt kezdődött öreg kontinensünk innenső felében.

Hogy aztán hová jutott el fél évszázad múltán, az már a mindenkori politikai döntéshozókon múlott. Tény, hogy manapság aligha dicsekszünk a gúnyosan „Sztálin barokknak” titulált kockaépületekkel, a betonsilóknak nevezett arctalan és jellegtelen városnegyedekkel, a bádoggarázsok százaival és a hozzátartozó kulcsos gyerekekkel – az utóbbi bő négy évtized lakótelepi szociológiájához tartozó más ismérvekkel. Az viszont tagadhatatlan, hogy a mai Arad lakosságának közel a fele blokklakó. És nem kevesen közülük, e státusz minden hátránya ellenére, már nem is adná fel ezt az életmódot.

Tanulságos lenne, ha egyszer azzal is számot vetnénk, hogy az óváros, a belváros és a hagyományos városnegyedek (régebben külváros volt a nevük) – Pernyáva, Rácfertály, Buzsák, Gáj stb. – mellett, mikor és milyen impulzusokra alakultak ki későbbi kompakt lakótelepeink, panellnegyedeink.

A Mosócz születését a múlt század legelején jegyzik (Mosóczy Lajos birtokát parcellázták fel 1908-ban), de a húszas években népesedett be igazán. Neuman Károly báró is ebben az időszakban építtette a textilgyári mestereknek és mérnököknek a gyár melletti kolóniát. Ekkoriban alakult ki a Tisztviselőtelep is, amely a 48-as honvédsírokkal betelt ótemető helyén az állami alkalmazottak családi házaival épült be. (Ezt megelőzően a sírok egy részét áthelyezték a Felsőtemetőbe.)

A mai értelemben első blokkok az államosítás utáni erőltetett ipari robbanás idején jelentek meg, és még fafűtésre rendezkedtek be. Az esztergagyár mellett, a Maros partján, a mai Tudor Vladimirescu és Moşoiu utcákban épültek az 1950-es évek végén, a ’60-as évek elején.

Az első kompakt lakóövezet az egykori Vörös Trikó gyár és a vasútállomás közötti telken, majd a Béla téri egykori fatelep helyén (Hegyalja negyed) alakult ki. Ez utóbbi jövőre 45 éves. (Íme, nekünk is van lehetőségünk lakótelepi évfordulóra. Jövőre az Aradi napok keretében kár lenne megfeledkezni róla!)

A Vlaicu már a Ceauşescu-éra szüleménye. Építése 1967-ben kezdődött az UTA stadion melletti tömbházzal (11 évig laktam itt), s nagyjából tíz évvel később következett a sportcsarnok környéki mikronegyed, majd Mikelaka, amelynek első tömbházait éppen az egyetlen tollvonással megszüntetett katonai temetőre építettek. Itt állt, többek között, az aradi vár első parancsnokának díszes síremléke (a mai 12-es iskola előtt.) És ez volt Románia egyik legrégibb (ha nem a legrégibb) katonai temetője.

Elképesztő barbárság volt a műemlékekkel teli sírkert felszámolása az akkori városi és pártvezetés részéről. Tudatlanságának és politikai elvakultságának fokmérője.

A 80-as évek elején született meg az Alfa, valamivel később követte a konfekció-, illetve a Teba gyár mögötti kisebb lakótelep, illetve a szép emlékű CFR-pálya környéki blokknegyed. Ha lakótelepi viszonylatban valamire büszkék lehetünk a hazai városok mintájára „felturbózott” Aradon, akkor az a Tisztviselőtelep (új építkezésektől még alig tompított) hangulata.

Nyolc évtizedes oázisa a decens polgári létnek és a jó ízlésnek.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'