Csütörtök, 2018. december 13., 07.05

Nem mondhatom el...

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (20.)

Bizonyára emlékezünk még 1989 karácsonyának közszájon forgó rigmusára: „lehunyta a szemét… a szemét!”

Miről is csámcsoghatna a média közel három évtized múltán?! Ki a „szemét”, azaz felelős azért, hogy elönt minket a szemét? Jó kérdés, ugyebár. Tudják-e rá az egyértelmű, személyhez köthető választ? Ha igen, ki vele!

Egyik portálom már azt olvastam, hogy Arad a szemét fővárosa. Ez nagyon fájt.  És aki ezekben a napokban látja a belvárosi házak előtere előtti fekete zsákokat, a közszemlére kitett göngyölegeket, a lakótelepi tárolók bűzös környékét, az komolyan is veszi a leírtakat.

Hát ide jutottunk.

A két húsvét közötti rövid időszakban szabadult el a pokol. Nem részletezem, mert rengeteg szó esett róla. Azt sem próbálom kideríteni, hogy kinek, kiknek a lelkén szárad ez az áldatlan helyzet. Megtették ezt mások már az elmúlt napokban, de azóta sem került elő a felelős (felelősök?).

Tetézi a bajt, hogy nemigen észlelni a patthelyzetből a kimozdulást.

Már-már ott tartunk, hogy visszasírjuk a korábbi „elkövetőt”, a konstancai Polarist, holott ez a vállalat is fényévnyire volt attól, ami egy szemételhordásra, utcahigiéniára szakosodott, pályáztatás alapján elnyert cégtől joggal elvárható. Az új vállalkozó inkompetenciája és impotenciája pedig siralmas és további rossz fényt vet azon helyi vezetők tájékozatlanságára és tehetetlenségére, akik versenyeztették, majd helyzetbe hozták.

A gyengeségnek is vannak néven nevezendő fokai, fokozatai. Az ebben illetékesek hozzáértésének a szintje valahol nagyon mélyen, a bányabéka alsó testrésze alatt keresendő.

Egymásra mutogatásban jelesek vagyunk, ámbár ez ügyben nincs, és nem is lehet pardon. A bürokrácia labirintusa, a kötöttségek meg a nevetséges magyarázkodások nem érdeklik az embereket. A vezetők azért vannak, hogy eligazodjanak a törvények és szabályok útvesztőjében, és helyes döntéseket hozzanak. 

Nos, az élet olykor furcsa játékot űz velünk. A bajok általában olyankor bukkannak elő, amikor a legjobban szeretnénk a szőnyeg alá seperni a gondokat. Mikor szépnek, okosnak, toleránsnak szeretnénk mutatni magunkat, mikor demonstrálni szeretnénk kifelé és befelé még inkább, hogy „illetékeseink” a helyzet magaslatán állnak, miközben a szebb jövő felé viszik az országot.

És akkor egy ilyen aprócska, szerintük „piti” ügyért háborog a népség!

Az ilyen magyarázatok a tehetetlenek mentsvárai.

Bármennyire is fáj, meg kell értenünk: Arad már sose lesz olyan, mint a századelőn. Olyan se, mint a két világháború között. De még olyan se, mint a „népi demokrácia” kezdeti éveiben, a nagy korzózások idején.

Még akkor sem, ha minden polgár mögött ott állna egy utcaseprő (micsoda abszurd gondolat!), minden lakónegyednek saját köztisztasági cége lenne.

Nem lehet, mert mi, mai városlakók (úgy egészében, nem egyénileg) sem vagyunk olyanok, mint szüleink, nagyszüleink voltak. A város lakossága felhígult, sokak számára nem az otthonosság érzetét kelti, hanem csak a megélhetés helyszínét. Minden érzelmi kötöttség nélkül. Egy szó, mint száz: szemetelünk derekasan. Elég csak a minden lelkiismeret-furdalás nélkül eldobott cigarettacsikkekre gondolnunk. És hol van még ez a háztartási hulladékok tárolásától és elszállításától?! „Az illetékesek” pedig képtelenek felnőni a feladatokhoz. Legalábbis nálunk. Ez az új idők hozadéka.

No de jócskán elkanyarodtunk a törzstémától.

Valamikor a rendezett, tiszta utcák és terek városaként ismerték Aradot. És mi, helybeliek ezt természetes büszkeséggel hirdettük.

Ma, „remek” politikusainknak és vezetőinknek köszönhetően, akár a szemét fővárosa címre is igényt tarthatunk.

Milyen nagyot változott körülöttünk a világ!


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'