Fölszálott a páva

Kedd, 2018. november 13., 17.49

„Nem mondhatom el...

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” (21.)

Érdekes és fölöttébb meggondolkodtató tanulmány eredményét tette közzé egy tekintélyes hazai intézet. Több mint 260 ezer postán kiküldött kérdőív alapján arra keresték a választ, hogy melyik a legélhetőbb romániai város, sőt ezeken belül a lakónegyedeket is osztályozták. A kérdések között szerepelt a közszükségleti cikkek ára, a bevásárlási lehetőség, illetve ezek elérhetősége, az orvosi ellátás, a levegő tisztasága, az iskolák milyensége, a létbiztonság, a pihenési lehetőségek, a közszállítás és a csend. Szóval majdnem minden, amitől jól vagy kevésbé jól érezzük magunkat szűkebb és tágabb környezetünkben. Otthon, és ha kilépünk az utcára. Azt is mondhatnám (és aligha tévednék), hogy az említett tényezőktől függ, hogy szeretünk-e ott élni, jó-e a hangulatunk és a munkakedvünk, vagy elkívánkozunk máshová, ahol talán zöldebb a fű, ózondúsabb a levegő és könnyebben eljutunk a munkahelyünkre.

A felmérésből megszületett tanulmány következtetése aligha volt meglepetés. Aki egy kicsit jártas kies hazánk tájain, megfordult egy-egy erdélyi városban, de ismerős a Kárpátokon túli területeken is, az szinte hibátlanul megjósolhatta volna a végeredményt. De felmérés nélkül, mindez csak személyes benyomás.

A legélhetőbb hazai nagyváros a Cenk alatti Brassó. Tavaly ősszel voltam ott, sok-sok évi kihagyás után. Brassónak a levegője, ellátottsága, turisztikai vonzereje megkérdőjelezhetetlen. Rendezett, tiszta és műemlékei (ez utóbbiban igen gazdag) is jórészt rendben vannak. Azt is mondhatnám, hogy dél, azaz a főváros felől jövet Erdély kapuja, ízelítő mindabból, amit a legjobb értelemben vett és a 21. század igényeihez felnövő transzszilvanizmus képvisel.

A második helyen Nagyvárad áll. Sokszor szóltam már Várad reneszánszáról, most nem szeretném megismételni. Kolozsvárt talán csak az utóbbi két évtized gazdasági „boomja”, és az ezzel járó közlekedési zsúfoltság szorította a harmadik helyre. Következik Nagyszeben, amely megőrzött sok mindent az évszázados szász precizitásból és munkamorálból. Temesvár is az élvonalban maradt.

No de hol állunk mi, büszke, rátarti aradiak? A 22. helyen. És a felmérés hónapokkal korábban készült. Ha éppen, a szinte vég nélküli szemétkrízis idején kerülünk a figyelem központjába, ennél is jóval hátrább kerültünk volna. Talán a legelőnytelenebb települések sorában, ahol olyanok szerepelnek, mint Alexandria, Focșani, Brăila, Călărași, Bákó, Giurgiu, Buzău. Erdélyből csupán Szatmár és Zilah.

Ami a történelmi tájegységeket illeti, Erdély elsőbbségéhez kétely sem férhet.  A kullogók legvégén Dobrogea, de Ilfov és Bukarest is csupán a hatodik.

A városkerületek, nagy lakónegyedek tekintetében is az erdélyi városok viszik a prímet. Mi itt sem állunk rózsásan. Aradon a Hegyalja és a Mikelaka negyedet, illetve a belváros felőli Maros-parti részt találták optimálisan élhetőnek a Városok és lakónegyedek tanulmány összeállítói. Ebben nincs is semmi meglepő. A lakásárak is az említett városrészekben a legmagasabbak, a tisztaság némiképp meghaladja a többi negyedét, a szolgáltatások pedig felülmúlják az átlagosat.

Hopp? Álljunk itt meg egy szóra! A kérdés az, hogy ebben a tekintetben mi számít „átlagosnak?” El tudom képzelni, hogy, ha csak két napig bűzlik a 30 fokos melegben a csordultig megtelt szemeteskuka, akkor az átlagos. Mert mondjuk a brăilai Lacul Dulce, vagy a ploiești Bereasca negyedben valószínű, csak hetente egyszer jön a szemetesautó. (Elnézést a feltételezésért, de az igény, sőt talán az ingerküszöb sem azonos.)

És végezetül elmondanám, hogy a tanulmányt közlő, szép kivitelezésű alkalmi kiadványt a május közepén megtartott több napos gazdasági vásáron nyomták a kezembe az aradi kiállítási csarnokban. És csak az otthoni, alaposabb átböngészés során bukkantam rá, hogy a Hármas Sziget is ott szerepel a feketelistán. Bizony a sziget nagyon rég a város mostoha gyermeke. Az említett kritériumok közül egyedül a friss, tiszta levegő a pozitívum, ami pillanatnyilag a javára írható.

Valamikor, hosszú időn át a város zöld tüdejének számított, ahova, hét végén akár drótszamárra pattanva is könnyedén eljutottál. Akkoriban a nagy gyáraknak is volt ott hét végi házuk. A víkendet a szép, romantikus, tiszta környezetet és a természetet kedvelő emberek társasága jelentette. Ma már lenézett (sajnos), mindenkitől elfeledett, „Isten háta mögötti” sziget, városrész, ahová rozoga és veszélyes pontonhíd vezet, amelynek a rehabilitációja meg sem fordul az illetékesek fejében. Részükről: volt, nincs, fene bánja.

Igyekszem magamból kizárni a nosztalgiát. Csupán arra gondolok, hogy a város, a megye miért mellőz egy ilyen, mondhatnám ideális természeti feltételekkel rendelkező helyet? Igaz a Marosban manapság már szinte senki sem fürdik, de mondjanak még egy város közeli helyet, ahol olyan szépen trilláznak az énekesmadarak, olyan tiszta a levegő, pihentető a csend.

És ráadásul ilyen közel van.

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'