Szerda, 2018. december 12., 15.07

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (13.)

Elnéptelenedik a belváros. A nappali zsongás után szinte hihetetlen, hogy estére milyen élettelenné tudnak válni a nagy bérházak, a patinájukat sirató paloták. A Neuman ház első emeletén csak itt-ott villan fel a fény, az épület misztikus sötétbe burkolódzik. Alig lakják. Átellenben, a hajdan Lutwák doktorról ismert emeletes házban idős tanár barátom önmagával osztja meg a csendet.

A Bohus-palota is némaságba burkolódzik, ámbár ott még a hatalmas lakásokban kitartanak a régi otthonteremtők. Persze korántsem annyian, mint hajdan, amikor még jó volt, pontosabban a jólét mércéje volt az elegáns, összkomfortos belvárosi apartman. Manapság egyre nehezebb megfizetni az egyre duzzadó rezsit, mások az otthon iránti elvárások. Saját házról, kertvárosi otthonról, esetleg gondosabban kivitelezett, némileg tágas tömbházlakásról álmodoznak. Szaporodnak a város széli típuslakótelepek. A természet közelségének látszatát, a városi zaj helyett a csendet, a tágasságot és a tiszta levegőt kínálják.

Pontosan azt, amire manapság vágynak a fészekrakók. 

Maradnak az idősek, akik már nehezen váltanak, akiknek a családi fészek maga a lét, eddigi életük legfőbb térsége, emlékeik tárháza.

Felrúgni mindezt kevesen vállalják.

Az otthon maga a történelem, s falai közt emberi sorsok.

Változik a világ, változnak a szokások, ízlések, vágyak.

Mi legyen az elnéptelenedő, számtalan sebből „vérző” belvárosi épületek sorsa?

A kérdésre nehéz elfogadható választ adni. Másutt sem igen tudják. Nálunk pedig a városvezetés teljeséggel tehetetlen a kérdésben. Érzésem szerint, nem is igen izgatja ez a kérdés. Ha nem így lenne már rég tanácsülések napirendjén szerepelne a megoldás-keresés.

Az idő viszont sürget.

Örök igazság, hogy a lakatlan vagy csak a részben benépesített ingatlan hamarabb leépül, mint az, amelyben laknak. Még olyan esetben is, mikor a bérlőknek, tulajdonosoknak nincs anyagi lehetőségük a karbantartásra, felújításra. Aradon sajnos egyre több ilyen ingatlan van. Az egykori tébécékórház nemrég ürült ki. Mi lesz vele? De említhetném a Kossuth (Mărășești) utcai egykori laktanyát is, amelyben éppen csak „pislog” az élet, az évek óta sorsára hagyott Kaszinót, mellette egy félbehagyott építkezés (hajléktalanok tanyája), amelyre nemrég kikerült az a tábla, hogy magántulajdon.

A belvárosi házak sorsa kísértetiesen hasonlít az itteni üzletek metamorfózisához. A csillogást, az eleganciát felváltja a középszerűség, mert ez még magában hordozza a talpon maradás reményét.

Vannak örök tervek. Időnként bedobják őket a köztudatba.

Csali ez a javából. Legújabban például a főutca teljes rehabilitációja. Jó pár évvel ezelőtt is felszínre került, más formában. Utána jött a néma csend. Ilyen a föld alatti parkolók ötlete. Ezen is legalább tíz éve rágódunk. Pártok közötti olcsó perpatvar, „leszámolás” és „törlesztés” kérdése lett egy egész várost, annak jövőjét érintő ügy.

Tettek helyett ujjal mutogatás és bűnbakkeresés.

Aradon akad még jó pár ilyen „örökzöld” téma.

A belváros pedig kopik, fakul, tucatárut forgalmazó boltok promenádjaként egyre lesújtóbb képet nyújt.

Aki erre jár gazdátlanságot, káoszt lát és emleget.

Csak mi, „megátalkodott” tősgyökeres aradiak hisszük konokul, hogy még helyünk lehet a civilizált, gondozott, dinamikusan fejlődő városok sorában.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'