Péntek, 2018. május 25., 21.47

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (15.)

Böngészem az idei kulturális események repertóriumát. Hát nem semmi… Emlékezetem szerint sose volt még ilyen gondosan megtervezett, eseménydús esztendőnk. Persze tudjuk, centenáriumi évbe lépett az ország, s ilyenkor nemcsak az istenadta nép, hanem a világ szeme előtt is mutatni kell, hogy megadjuk a módját a rangos ünnepségnek.

Egy-egy nagyobb lélegzetű politikai-társadalmi-kulturális vetületű program kapcsán az ember önkéntelenül is arra gondol: hogy nem jutott ez eddig senki eszébe? Vagy, ha igen, akkor vajon mi akadálya volt a megvalósulásnak? Miért kellett erre száz évig várni? Csak egy röpke példa, hogy világos legyek: ha evidencia, hogy Arad valóban a Nagy Egyesülést előkészítő időszak politikai fővárosa volt, miért nem ismerte el ezt soha Bukarest? És továbbgondolva a kérdést: érdemeik elismeréseként miért nem tudták elérni a Románia életében döntő időszak aradi gyökerű, illusztris román politikusai, a „korifeusok” (róluk idén tanulmánykötet lát napvilágot, Pop-Cicio és társai szobrot kapnak) azt, hogy Arad korábbi helyzetével arányosan fejlődjön, hogy ne süllyedjen mind mélyebbre a másodrangú városok sorában? Mi az, amit kikapartak, kiharcoltak Aradnak a két világháború közötti időszakban?

Nehéz kérdés. Megválaszolatlan kérdés.

Netán már akkoriban is a politikusok az őket kiemelő pártok érdekeit képviselték, nem a településük és a választókerületük lakóit? Az istenadta népet? Vagy az motoszkált a fejükben, hogy nem ezt és nem így képzelték el a nemzetegyesítésről álmodozva?

Nem költői kérdések ezek, joggal megfordulhatnak minden ember fejében, aki hisz a mában, és remél a jövőtől valami lényegest. Ami jobbá, szebbé és tökéletesebbé teszi az életét.

Szóval felemelő, hazafias programban nem lesz hiányunk. Helyi szinten semmiképp. Gyűjteményes kötet lát napvilágot az utóbbi száz év kimagasló aradi személyiségeiről, megjelenik a város új monográfiáját összeállító kutatócsoport munkáját összegező sorozat 4. kötete. Az előző három máris kivívta a hazai tudományos élet elismerését. Könnyen megeshet, hogy e rangos munkáért újabb oklevelet vihetnek majd haza a munkatársak, és áradozhatnak a boldogságtól, hogy újfent ingyen dolgoztak a közért.

Csak úgy zárójelben jegyzem meg, mostanság a hatalom különböző szintjén ismét páholyban van az a közelmúltból ismert, káros szemlélet, hogy az ideológiai malasztból eltarthatod a családodat.

Mindezek mellett azon töprengek, hogy hiánycikk egy olyan kötet, amely összegezné az utóbbi száz év alatti megvalósításokat, az európai felzárkózást célzó törekvéseket. Egy olyan szintézis, amely tükrözné a gazdasági, anyagi, szellemi, társadalmi haladást, az épített és kulturális örökség és műemlékeink óvását, gyarapítását. Annak idején ugyanis nem a semmiből kellett egy új világot teremteni, hiszen az „örökség” igen tisztességes és nagy reményekre jogosító volt. Mint ahogy találóan megjegyezte valaki: csodákat lehetett volna ennyi idő alatt művelni vele. Hát, tessék alaposan körülnézni!...  Aki csodálatos megvalósítások sorára bukkan, jelentkezzen!

Talán bölcsebb is, hogy ilyen összegező munkára nem vállalkozik a város értelmiségének elitje.

Roppant nehéz dolga lenne…

Száz év történelmi távlatokban ugyanis rövid idő. Még szerencse, hogy a műszaki fejlődés régen légiesítette az országhatárokat. A kultúra sem ismer földrajzi akadályokat.

A 21. században élünk, s mi itt, a határ mentén olykor másként látunk lényeges dolgokat, mint a Dâmbovița partján, ahol sok minden emlékeztet a fanarióta idők módszereire, és ahol hajlamosak arra az ország hangadói és vezetői, hogy Románia sorsát eldöntő történelmi aktusban a „részek” érdemeit saját érdemüknek tüntessék fel, és saját számlájukon kamatoztassák.

A centenáriumi évforduló „adventjében”, a lelki felkészülés, ráhangolódás több hónapos időszakában járunk. Az egyre eufórikusabbra váltó hangulat közepette az volna az „igazi” és a jövőbemutató, ha őszintén és tárgyilagosan szembenéznénk a tényekkel. Amit száz év alatt felmutathat ez a vidék, az valójában kevés.

Fájdalmasan kevés.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas