Fölszálott a páva

CCIAT
Hétfõ, 2018. november 19., 19.54

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (17.)

Mesélem az unokámnak, hogy pár évvel a születése előtt nagy kincs volt a televízió. És ha már volt készüléked, a szerencsével sem kellett hadilábon állnod, hogy tisztán bejöjjön a kép a szegényes választékból, ami a legjobb esetben is három csatornára korlátozódott. Furcsán, már-már hitetlenkedve néz rám, talán az is megfordul a fejében, hogy az „öreg” mesélő kedvében alaposan „elragadtatta magát.” Odahívom az ablakhoz és megmutatom a közeli ház tetején rozsdásodó, széltől derékba hajlott antennát. Azt fordítgattuk kézi erővel különböző irányba, hogy bejöjjön a „jel.” Jé – mondja – ezeket a háztetei gereblyéket eddig észre sem vettem. Vagy, ha láttam is, azt gondoltam, valamilyen modern „kütyű”. Igen – folytatom, miközben ő félszemmel okos telefonjára pillant – és a vezetékes telefonra is hónapokig kellett várni. Akinek beszerelték, az örvendhetett a technika áldásának.

Mosolyog. Talán arra gondol, hogyan is tudtunk élni abban a primitív világban. Tényleg, hogyan tudtunk?

Aztán ő is előrukkol egy egészen friss sztorival. Hallotta a rádióban, hogy kolozsvári mérnökhallgatók elkészítették az első „okos széket”. És most sorozatgyártásához keresnek vállalkozót. Ez a bútordarab figyelmeztet, ha helytelenül, azaz az egészség szempontjából károsan ülsz rajta. De akkor is jelez, ha túl sokáig ülsz, ami szintén az egészség rovására megy.

No hát itt tartunk manapság, 2018 tavaszán. A technika iszonyú fejlődésen ment át pár évtized, egy fél emberöltő alatt. A Földgolyó legtávolibb részén élő ismerősünkkel is bármikor szót válthatunk, sőt nemcsak halljuk, hanem láthatjuk is testi valójában, otthoni vagy munkahelyi környezetében. És most itt van ez a „túlképzett” szék is. Szóval gépileg, ha úgy tetszik, műszakilag, akár tökéletes is lehetne ez a világ. Vagy majdnem az. És mégis, milyen messze vagyunk a békés, nyugodt élettől, a társadalmi fejlődésnek a műszakihoz felzárkózó szintjétől! Háborúk, kizárólagosságra buzdító vallási dogmák, egymással farkasszemet néző gazdasági pólusok és érdekek, hazugság, népvakítás, politikusi ostobaság és felelőtlenség, no meg a közélet minden szintjét behálózó korrupció mérgezi egyszeri és megismételhetetlen életünket.

Lehet, hogy van okos telefonunk, óránk, talán egészségmegóvó székünk is (lesz hamarosan), mégis napjainkat megmérgezi a hazugság, a politikai manipuláció, az egymást követő vezetők hatalmi és pénzéhsége. Szóval mindaz, ami a mi fiatal éveinket, sőt szüleink, nagyszüleink életét is megkeserítette.

Nincs új a nap alatt, noha számtalan olyan dolog akad körülöttünk, ami szebbé, oldottabbá, értelmesebbé tehetné az életünket.

A 21. század két évtizede nem hozott nyugalmat, derűs napokat az emberiség egy nagyon jelentős részére.

Mi itt a „partvonalon túlra kerülve”, amolyan ülő és kalapácsközti helyzetben próbáljuk egyenes mederbe terelni, és ott megtartani magunkat. Szülőföld és haza, nemzet és nemzetiség kettőségében.

Egyre fogyatkozunk, gyengülünk, de még kitartunk, s addig nem olyan nagy a baj.

A kérdés azonban sokunkban megfogalmazódhat:

Mikor fog a sok okos „kütyű” mellett kialakulni az okos társadalom szellemi és gazdasági értékeit embertársai javára kamatoztató okos embere?

Mikor mesélhetjük majd unokáinknak, hogy mikor még fiatalabbak voltunk, a közéletet mérgező pártviszályok, politikusi becstelenségek miatt zűrzavaros volt Európa helyzete, évtizedekre megtorpant szűkebb pátriájuk fejlődése, az átlagpolgár nehezen ismerte ki magát a szövevényes külpolitikai és belpolitikai helyzetben, noha rengeteg információs forrás állt a rendelkezésére?!

De szeretném látni a csodálkozást és a megütközést a majdani unokák arcán!

Reménykedem, Önök is osztoznak e vágyamban.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'