Fölszálott a páva

Csütörtök, 2018. november 15., 00.17

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (18.)

Csodálom a politikai elemzőket. Okfejtésükben mindig minden olyan világos és logikus. Olykor hajlamos vagyok el is hinni, amit mondanak. Persze ez meglehetősen ritkán fordul elő. Jómagam ugyanis azt tapasztalom, hogy mai világunk makro- és mikroszinten a feje tetejére állított. Mondom ezt miután meglehetősen hosszú ideje figyelem és próbálom, olykor helyszíni tapasztalatok alapján, értelmezni, hogy mi történik körülöttünk. Itt, legszűkebb pátriámban, ahol a költő szavaival „élnem és halnom kell”, és persze a nagyvilágban. Sőt, továbbmenően a természetben is. Nem tudom, észrevették-e, hogy ebben az össznépi nagy tragikomédiában az időjárás olykor statisztából főszereplővé avanzsál.

Mintha teljesen meghibbant volna a nagyvilág, mintha a természet is bosszút akarna állni az emberiségen, azért, amit vele közel egy évszázada, kisebb és nagyobb szinten, elkövetett. Elméletileg ugyanis benne járunk a tavaszban, a valóságban azonban havat taposunk és „vezeklünk” a januári plusz 18 fokért, ami ugyancsak messze járt a normalitástól. A szélsőségnek ugyan örvendtünk akkoriban, de azt is sejthettük, hogy meg lesz a böjtje. Szegény sietős gólyák, velük is kibabrált a kiismerhetetlen, egyre szeszélyesebb időjárás! Átvészelik-e a zimankós napokat?

És akkor lépjünk tovább!

Tessék megnézni a Maros vízállását! Ki gondol a távolabbi következményekre, mikor az utak megtisztítása is hatalmas, szinte megoldhatatlannak látszó gond, és a tél, akár januárban szakad a nyakunkba, akár húsvét küszöbén, „váratlanul” érkezik. Ráadásul a Duna hazai szakaszon, néhány helyen már elérte az árvízszintet, tehát a vészjelet megkaptuk. De az olvadás, az előjelek szerint, még odébb van. Helyi szinten fő az, hogy a faházak már kikerültek a városháza előtti térre. Még pedig olyan „ügyesen” állították fel őket, hogy több helyen tönkre tették a ’80-as évekből ránk maradt mozaikot, ami még némi szint vitt a tér sivárságába. Ne csodálkozzunk a sietségen, hiszen itt a nyakunkon a tavaszi (húsvéti?) vásár ideje! Jószerével sok már újdonsággal nemigen szolgálhatnak helyi nagyjaink.

Apropó! Olvasom, hogy országos szinten is nagy lemaradás tapasztalható a centenáriumi ünnepségek előkészületeiben. És ha nem áll be gyökeres változás, kísért a bődületes leégés veszélye.

Úgy látszik, tanultak Aradtól. Nyugaton (már az ország nyugati felében, azaz nálunk) ugyanis a helyzet változatlan, hogy a világhíres regény címét idézzem. Itt pillanatnyilag a makacs tél, a gödrökkel teli, a legriasztóbb balkáni állapotokat idéző országút (Világos vagy Kürtös irányában) az első számú közellenség. A többit „megoldja” a narancssárga jelzés. „Ha nem muszáj, ne indulj útnak kocsival!” De ha muszáj? A folytatáson el lehet gondolkodni. Kiadom a figyelmeztető jelzést, utánam pedig az özönvíz.

Kísértetiesen emlékeztet ez a megoldás a leggyakoribb aradi felirathoz: „vigyázat, hull a vakolat!” És akkor mi van? Lelépek a biztonságosnak hitt járdáról az úttestre, a száguldó autók elé? Mikor vagyok kevésbé veszélyeztetett helyzetben?

Nem kellene inkább tenni valamit? Mondjuk, a házakat tatarozni?

Szóval, 2018 lehet, hogy a nemzeti ünneplés emlékezetes éve lesz, lehet, hogy az ország számára történelmi súlyú jubileum, mely bekerül a történelemkönyvekbe, antológiákba. De, ahogy elnézem a hazai tévécsatornák műsorait, a zűrzavaros politikai helyzetet, választott és kinevezett vezetőink körüli, szüntelen új hullámokat felvető és új kételyeket ébresztő erkölcsi perpatvart, sikeres év aligha lesz.

Ha csak a politikai elemzők nem látják ezt másként.

Az előjelek ugyanis aligha bíztatóak.

Mindezek ellenére cseppet se bánnám, ha tévednék, és nem így történne.

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'