Vasárnap, 2017. december 17., 15.38

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (3.)

Vannak dolgok, amelyeket az ember nehezen tud megemészteni. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Érthetetlen számomra, például, hogy szűkebb pátriánkban miért kerülnek periodikusan a köztudatba ugyanazok a gondok.


Ideig-óráig napirenden tartják őket az illetékesek. Úgy tesznek, mintha pillanatnyilag ez lenne a legfontosabb probléma, görgetik, hatványozzák, aztán anélkül, hogy megoldásuk ügyében történne valami érdemleges, egyik napról a másikra minden elcsendesedik az ügyben, és várhatjuk az újabb „crescendo időszakát”. Amikor újra, esetleg más csomagolásban, ismét terítékre kerülnek.

Jómagam pár éve listáztam a helyileg ismétlődő „örök megoldatlanokat”. A napokban került újra kezembe a jó kéttucatnyi címszót tartalmazó lajstrom, és, tessék elhinni, tételei még mindig időszerűek.

Hadd említsek meg néhányat: a Hirschl-ház, a régi színház sorsa, a Ligeti tó megtisztítása, a föld alatti parkolók időszerűsége, a vár civil hasznosítása, félbemaradt felüljárók, az UTA-stadion felújítása, az a bizonyos Kínában készült (vagy nem készült) drága történelmi szobor, a repülőtér kihasználása.

Ez utóbbi kettő már az abszurditás határát súrolja.
A szobor azért, mert senki nem tudja, senki nem látta (??), hogy hol van, hogy megvan-e, mégis időnként csaliként bedobják a köztudatba. És sistereg körülötte a levegő, aztán hónapokig beáll a néma csend időszaka.

A repülőtér helyzete akár kabaré tárgya lehetne, ha humorizálni szeretnénk. Mert tessék csak fellapozni a háború előtti újságokat! (A könyvtárban ez megtehető.) Menten kiderül az, amit már sokan emlegetnek: Arad régiója az egymást követő tehetetlen és vérszegény vezetés miatt egyre jobban kikerül a számottevő hazai városok sorából. Az még csak hagyján, hogy a repülés helyi úttörőinek példáján felbuzdulva, az első vidéki repülőteret Aradon helyezték forgalomba. És pár évre rá a romániai L.A.R.E.S repülőtársaság belföldi járatai Bukaresten kívül Kolozsvárra, Galacra, Csernovicba és Craiovára szállították menetrend szerint az utasokat. Ám 1939-ben Budapest, Bécs és Berlin is elérhető volt innen repülővel (!)

Egyetlen év alatt megkétszereződött a város légi forgalma.

És most?

Hetvennyolc év (!) után örvendenünk kell, hogy egy szerény külföldi légitársaság próbálja megvetni a lábát nálunk (majd elválik, hogy hosszú távon megveti-e) és annak, ha nem adódik valamilyen dilettáns és lejárató baklövés az utas-ellátásban, mint ahogy az már e rövid idő alatt is megtörtént. Aki megélt egyet s mást, szívén viseli szülővárosa sorsát, annak rettenetesen fáj a tehetetlenség, a szakmaiatlanság, meg mindaz, ami ezekkel jár.

Nehezen érthető az is, hogy miért kell öt-tízévenként újra bedobni a köztudatba a turisztikai maszlagot. Újra összecsődíteni az embereket, mintha azt, amit esetleg tőlük hallanak, nem kellene tudnia azoknak, akik „illetékes és kompetensként” vezető pozícióba kerültek.

Határváros vagyunk, ennek az összes előnyével és hátrányával. Hamar átrobognak rajtunk, ha nem tudjuk egy-két napra vagy hosszabb időre megfogni az utazót. A Hegyalja természeti adottságaival, váraival, zarándokhelyével, híres borvidékeivel itt van karnyújtásnyira, de csak arra használjuk megyei szinten, hogy „turisztikai hasznosításáról” lehessen időnként beszélni. Évtizedek óta semmi érdemleges nem történt fellendítése ügyében. A bor útjának csekély a hírverése, így csupán Ménesre összpontosul.
És végre a „Zöld Nyíl”. Kolumbusz tojása Aradon.
 
Miután ostobán felszámoltuk, negyedszázadnak kellett eltelnie, amíg lefújtuk róla a port, és „zseniális” ötletként egy szerelvény erejéig újra forgalomba helyeztük. Most jó ideig csámcsoghatunk rajta, mint rendkívüli turisztikai, idegenforgalmi megvalósítás, holott a világon mindenütt már jó ideje reneszánszukat élik a „nosztalgiavonatok”.
Isten malmai lassan őrölnek.
Mifelénk csigatempóban...

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu