Hétfõ, 2017. október 23., 23.48

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” (7.)

Járjuk a belváros utcáit. Harmincas-negyvenes csoport bízik bennem. Nem igazán fiatalok. Valaki azzal lep meg, hogy emlékszik rám. Kisfiú voltam és a nővérem vitt kézen fogva a Mikes Kelemen (Kogălniceanu) utcában. (Hm!).

Aradiak találkoznak szülővárosukkal, gyermekkorukkal, az ifjúság feledhetetlen (megszépítő múlt) éveivel.

Most azt próbálom megmutatni, elhitetni velük, hogy mennyire megváltozott, korszerűsödött (Hm!) ez a város. Néhányan visszajárnak, évente, két-háromévenként. Mások évtizedek óta nem jártak szülővárosukban. Messze sodorta őket az élet, a szüleik, nagyszüleik sírján kívül már csak az emlékek, meg néhány kedves barát, hajdani szomszéd fűzi őket Aradhoz. Nem is tudom, hogy igazán, a város megújult arculata érdekli-e őket vagy inkább a múlt. Az a bizonyos „köldökzsinór”, ami arra késztette ezeket, az idős embereket, hogy egy ilyen szép kerek évfordulóra, történelmi momentumra otthonról haza jöjjenek. A szülőföldjükre.

Most itt egy „varázstükörbe” néznek. Lelki szemük előtt megjelenik a fél évszázaddal ezelőtti Arad. A színház és a városháza közötti hét végi korzó, elegáns sétálóival, a heti hangversenyek zsúfolt terme, amikor Boboc vagy Brânzeu mester, esetleg Jan Hugo Huss állt a pulpituson és Bloch Rudi ült a koncertmesteri székben, az UTA stadion dugig megtelt lelátója, fanatikus, de a civilizáció határait nem feszegető szurkolókkal, a Tineretului cukrászda vasárnap délelőtti kellemes zsongása, a Bulevard vendéglő, ahol Kuli zenekara szórakoztatta a vendégeket, Havadi és Klein pincérek egyensúlyoztak bravúrosan karjukon több tál levessel, amelyből egyetlen csepp sem löttyent ki. És persze a strand egyedi kabinsorával, uszodájával, csak az aradiak által ismert marosi „nagykörrel” és egyedi homokfoci-bajnokságával.

Talán látják önmagukat is az első randevún vagy a házasság mézesheteiben. Mert ez a város a politikától megfertőzött nehéz időkben is az otthonosság érzetét, a fiatalságot, a pályakezdés örömeit véste a szívükbe.

És ezt elfelejteni nem lehet.

A város és a megye mintha rádöbbenne, amit eltékozoltak az évtizedek, lehetetlen visszahozni. Méltó helyszíneket és támogatást biztosított az évfordulónak: megemlékezés a városháza dísztermében az izraeli nagykövet asszony jelenlétében, kiállítás, nívós klezmer-koncertek, Chorin Áron főrabbi munkásságának méltatása.

Talán a zsidóság több évszázados szellemi és gazdasági jelenlétének nyomatékosításában kimagaslót nyújtó személyeket megajándékozhatták volna egy-egy díszoklevéllel, netán az alkalomra készített emlékéremmel. Ilyesmi Európában bevált szokás. Nyomatékosítja az emlékezést. E nélkül pedig sivárabb a múltból táplálkozó jelen és bizonytalanabb a jövő. 

A több száz résztvevő, megannyi aradi szívű egykori honfitársunk pedig elviszi a város jó hírét, a lakosság nyitottságát, európai szellemiségét a világ különböző tájaira. És igazán az volna üdvös, ha ez nem egyszer háromszáz évben esne meg.

Az idei szeptember egy ígéretes kezdet nyitánya lehet, amelynek tanúságait érdemes lenne megfontolni. Mondjuk, ötévenként megrendezhetnénk az aradiak világtalálkozóját. A szentimentális szálakat most félretéve igazán jó propagandája lehetne ez a találkozó a városnak és felfelé ívelő gazdasági, kulturális igényeinek.

Érdemes lenne ezen elgondolkodni, lehetőségeit mérlegelni.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Domján / Csütörtök, 2017. október 19., 14.21 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nagyon sajnálom, hogy csak most vettem észre ezt a találkozót. Kedves szomszédom Páva Zsigmond Aradon született. Most 95 éves, ragyogó kondicióban és szellemi frisseségben van. Biztos szívesen részt vett volna a találkozón.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu