JelenHaz
Szombat, 2019. december 07., 08.10
Hangosan gondolkodom

Passz…

Olvasom lapunkban, hogy a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem a Nagyváradi Egyetemmel együtt vállalta a honctői (Gurahonţ) arborétum „kezelését”. Ha jól értettem, ez azt jelenti, hogy e két felsőfokú tanintézet valamilyen, nyilván didaktikai célzattal felvállalja e ritka fákkal és növényekkel betelepített park gondozását.

Végre – mondhatná a természetbarát olvasó, de persze nem csak ő – egy gyakorlatilag gazdátlan és gondozatlan terület gazdára talál. Profán hasonlattal élve és tiszteletben tartva az arányokat, olyan megoldásnak tűnik, mintha egy szép, okos kutyát egy állatbarát hazavisz a menhelyről.

Csupán az üt szeget a fejemben, hogy nekünk, Arad megyeieknek, hogy nem jutott eszünkbe, hogy a közigazgatásilag területünkön lévő füvészkertnek jobb sorsot szánjunk? Merthogy az egyik aradi egyetemen kezdetektől, azaz negyedszázada létezik könyezetvédelmi kar.

Elég a gyakorlati órákhoz a mácsai dendrológiai park, pardon, immár botanikus kert?

De hiszen a másik, a távolabbi is a miénk...

Azzal nem tudtunk mit kezdeni.

Se az egyetem, pedig a közeli Borossebesen kihelyezett kara, se a megye környezetvédelmi szakemberei.

A helyi „zöldek.”

De még a turisztikai létesítményekért felelős szakembereink se láttak fellendítésében fantáziát?

A honctőit füvészkertet Boros Benjamin (Béni) mérnök, a Körös völgyi vasúti szárnyvonalak „koronázatlan királya” hozta létre birtokán még a 19. század nyolcvanas éveiben. A két világháború között az „új gazdák” nem sokra becsülték az ölükbe hullott égi mannát. Az itt berendezett „mintagazdaság” felett eljárt az idő.

Ha nekünk nem kellett, mások kapva kaptak az alkalmon. Úgy látszik, van, aki megbecsüli az ajándékot.

Arad megye, amely évek hosszú sora óta hangzatos terveket vet papírra az idegenforgalom fellendítésére, ismét bizonyítékát adta annak, hogy e téren, finoman szólva, nem állunk a helyzet magaslatán. Könnyebb valamiről lemondani, mint életképes tervekkel fellendíteni, és a gyakorlatban is a turizmus szolgálatába állítani. Pedig nem kellene messzire menni. Tőlünk kissé „balra”, a Maros–Körös természetvédelmi területen ezt nagyon ügyesen csinálják.

Nem esne folt a mundérunkon, ha utánoznánk. Méghozzá alkotó módon. Egy „mini Arad megye” (nevezetes épületeinek, létesítményeinek elkészítése és kiállítása miniatűr makett formában) például eredeti színekkel gazdagítaná az ilyen típusú látványosságokat. Ezek Európa több nagy- és kisvárosában igen népszerűek és nagy látogatottságnak örvendenek. Rendszerint arborétumokban, parkokban építették fel őket.

De ezt az alkalmat most már hosszú időre elszalasztottuk.

Mint ahogy Boros Béni, ez a remek műszaki szakember érdemei is feledésbe merültek.

Nevét már régesrég utcanév se őrzi, noha legalább mellszobrot érdemelne.

Ha nem Aradon, ahol a vasúti társaság székhelye volt, akkor legalább a két szomszédvár által kezelésbe kerülő arborétum sétányán.

Nem feltétlenül rossz, ha a diák tudja, kinek mit köszönhet.

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'