50%-os árzuhanás
Szombat, 2019. július 20., 08.01
Pro urbe Puskel Péterrel

Régi gondok új köntösben

Nincs új a nap alatt–tartja egy ősrégi szólás és az embernek nem is kell nagyon kutakodnia, hogy rádöbbenjen: mennyi bölcsesség és emberismeret húzódik a nyelvhasználatba beívódott egy-egy ilyen régi mondásban.


A minap például az Erdélyi Hírlap 1926. szeptember 19-i számában bukkantam rá az aradi vár civil kézre adásáról szóló cikkre, amely azt taglalja, hogy hamarosan a katonaság más laktanyákba költözik át és „a vár helyén lesz a legszebb városrész.” Ezzel kapcsolatban egy másik szólás is eszünkbe jut, amely szerint Isten malma lassan őröl. Hozzátehetnénk: csigalassúsággal. Az említett tudósítás megjelenése óta ugyanis nem kevesebb, mint 82 év telt el, a városvezetés időnként ismételten meglebegteti a témát, ám sajnos még most sem került belátható távolságra Arad legjelentősebb történelmi objektumának kiürítése. S ha ez valamilyen csoda folytán meg is történne a közeljövőben, legfeljebb gyermekeink gyermekei lesznek az itt kialakítandó turisztikai, kulturális vagy pihenő övezet haszonélvezői.

Egy másik régi, még pókhálósabb téma: a múlt század elején fél éven át arról cikkeztek az akkori helyi lapok, hogy bizonyos gazdasági érdekek angol kézre szeretnék átjátszani az Óvár (ma Romana) teret, abból a megfontolásból, hogy az épülő újaradi híd, no meg a szintén épülő várhíd miatt ez a városrész ugrásszerűen felértékelődik. Mondanom se kell, hogy a két vashíd felépítése körüli cécó és pró és kontra érvelés bő tíz évig tartott.  (Ha úgy vesszük, hogy egy évszázaddal ezelőtt kellett a város jövője szempontjából létfontosságú döntést meghozni és kivitelezni, akkor a totojázás nem is volt hosszadalmas, hiszen manapság is legalább tíz éve húzódik az újaradi híd nagyjavítása. Ráadásul most a jóval fiatalabb várhídon is akad halaszthatatlan munka.)

Végül szerencsére győzött a józan ész, és a tér akkor még jórészt beépítetlen részét felparcellázva eladták az építkezni kívánó aradiaknak és ezzel sokkal jobban járt a polgármesteri hivatal is, a lakosság is, mint ha egészében valamelyik külföldi cég kezére juttatja.

Ma viszont már számos esetben az a jövedelmező a városnak, ha egyben értékesíti a tulajdonában lévő telket. A város széli és az ipari bontások helyén ideiglenesen parlagon lévő területeket villámgyorsan eladták, és itt alakulnak ki a 21. század első két évtizedének új városképét meghatározó hipermarketek. A Vlaicu út, ha a már meglévő kisebb bevásárlóközpontokat is ideszámítjuk, azt hiszem, Románia egyik legtöbb „mall-féleséget” tömörítő sugárútja lesz.

Nem véletlenül említettem az első két évtizedet, mert most ez a pillanatnyi legjobb bevételnövelő forrás. Aligha elképzelhető, hogy a nagyjából azonos árut, azonos árfekvésben forgalmazó mamutok hosszú távon megférnek egymástól és meg tudnak élni az aradiak pénzéből. A farkastörvények szerint az erősebb megmarad, a gyengébbeket felszámolják, átalakítják, ledózerolják. Helyükbe a jó helyen fekvő telkekért mások fogják megvívni kemény, sokszor övön aluli ütésektől és ravasz húzásoktól terhes harcaikat.
Egy dolog biztos: a tervezőknek, az építőiparnak hosszú távon nem kell munkanélküliségtől tartania. Aki ezekben vagy az ide kapcsolódó szakmákban szerzett képesítést, az megérezte a jövő nagy lehetőségét. Sajnos, a középfokú oktatást irányító szakminisztérium és a nagy fokú autonómiát élvező egyetemek, főiskolák többsége nagyon rossz jövőkutatónak bizonyul. De ez már egy másik téma.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'