JelenHaz
Szerda, 2019. december 11., 20.51

Százhatvan éve

Idén 160 éve, hogy elvérzett a 19. század legnagyobb európai szabadságharca, s, mint ilyenkor szokás, az évforduló közelsége egyre több embert késztet arra, hogy ellátogasson a “magyar Golgota” városába. 


A Szabadság-szobor környékén naponta látni kisebb-nagyobb csoportokat, parkolóhelyet kereső buszokat, amelyek utasai joggal értetlenkednek azon, hogy miért nincs, aminek lennie kéne egy emlékmű környékén.

A Vesztőhely és “vidéke” se javít a hangulatukon. Csalódottan veszik tudomásul, hogy a várat még most is csak madártávlatból, a mikelakai híd tetejéről láthatják, az obeliszk környékén sofőriskolás növendékek gyakorolnak, vagy kültelki focicsapatok kergetik a labdát. Az egykoron idegenforgalmi nevezetességként keresett kultúrpalotai ereklyemúzeum “leköltözött” a raktárba, ahova legfeljebb a kutatók jutnak be.

A szabadságharc gyászos epizódjait őrző emlékeinket elnyeli a város. 

Világos és a csigérszőllősi mező pedig tetézi a keserves csalódást. Slavici és Monţia emléke teljes mértékben uralja a Bohus-kastélyt, ahol egy sarokban Bohus János és neje, Szögyény Antónia festménye, néhány fénykép és dokumentum, valamint az a híres kerek asztal árválkodik, amelynél Görgey és Frolov orosz tábornok a fegyverletétel feltételeiről tárgyalt. A parkban a nagyasszony ülőalakos szobra meglehetősen megviselt állapotban.

Ennyi maradt a Golgotából. Az egyszerű látogatót még feldobja a helytörténész kísérő szövege, a látottak szegénységét kiegészítő valós történések, a vértanúk köré szövődött legendák, de a kutatók csalódottak, a tévések még inkább, hiszen a képi világot nem lehet szavakba önteni.

Pedig 160 évvel ezelőtt ilyenkor Arad szerepe nagyon is felértékelődött. A város maradt a szabadságharc utolsó mentsvára. A vár, ahonnan Berger tábornok kilenc hónapon át ágyúzta Aradot, végre  Damjanich János kezére került, s Kossuth is éppen ezekben a napokban utazott le Aradra, hogy a Szegedről a Maros-parti városba menekülő kormány ülését előkészítse. És 1849 augusztusában mindössze tíz ember vett részt ezen az utolsó kormányülésen, és hitt abban, hogy Temesvárnál a sokszoros túlerővel szemben Vécsey Károly seregének lehet még esélye. Bizakodott a később Aradra költöző Hönig Frigyes harangöntő mester is, aki Kossuth megbízásából hat mozsárágyút öntött a honvédseregnek.

Ám a temesvári csatavesztéssel kihunyt az utolsó reménysugár is. Kossuth Aradon adta át a teljhatalmat Görgeynek, és Máriaradnán át (az emléktábla az eredeti helyén van) elindult a holtáig tartó emigrációba. 

Másnap, augusztus 12-én Görgey a világosi Bohus-kastélyban tárgyalt a fegyverletételről Frolovval, és egy nappal később a csigérszőllősi híd és malom közelében véget ért egy merész 19. századi álom.

Ami utána az aradi várban és környékén történt, az tette a várost a szabadság eszméjének Golgotájává. 

Ennek a gyönyörű 17 hónapnak a históriáját rendkívül becses tárgyakban és írásos dokumentumokban évtizedekig láthatta a nagyközönség. Több mint harminc éve azonban a múzeum raktárába kerültek, és kiállításuk ma már nemcsak politikai szándék, hanem a restauráláshoz szükséges jelentős anyagi háttér és kiállítási felület kérdése.

Az ereklyemúzeum története kiadói felkérésre elkészült, s az ígéretek szerint a 160. évfordulóra piacra kerül. A kiállítás feltámadását a megyei múzeumnak a Magyar Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeummal tavaly aláírt román–magyar pályázat készíti elő.

Milyen szép lenne, ha október 6-ra, a 160. évfordulóra e magasztos tervekből valamit fel is tudnánk mutatni!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: J / Hétfõ, 2009. november 09., 21.07 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

1848-1849, Arad - A magyar Golgota városa megjelent ?

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'