JelenHaz
Kedd, 2019. március 26., 12.07
Hangosan gondolkodom

Thália hajlékai

Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház
Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház

A kerek kulturális évfordulók kapcsán – és mostanság szerencsére nem szűkölködünk ilyenekben – sok minden eszébe jut az embernek. Például az aradi színházépületek sorsa.

A kultúrpalota centenáriuma után alig néhány nappal immár 65. születésnapjához érkezett az aradi hivatásos román színjátszás. A Ioan Slavici Klasszikus Színház napjainkban a vidék egyik rangos társulata.

Az 1948. november 4-én rivaldafénybe lépő csapatot befogadó épület persze jóval korosabb. Jövőre lesz 140 esztendős. Csakhogy ez az állítás sem teljesen helytálló. Ugyanis az 1874-ben emelt épület 1883-ban szinte porig leégett. Ha nem a pragmatikusan gondolkodó Salacz Gyula lett volna akkoriban a polgármester, bizonyára hosszú évek, talán évtizedek múltak volna el, amíg Thália „felkent papjai” újra szolgálhatták volna az aradi publikumot.

Két évvel a katasztrófa után újra élettel telt meg a színpad, kisebb, de biztonságosabb lett a nézőtér. És talán még most is a Bohus-palota felől juthatnánk be Thália templomába, ha 1957-ben, egy újabb korszerűsítést követően ismét nem csapnak fel a lángok. De sajnos bekövetkezett a katasztrófa, és a főtér déli része felől sokáig fújta a keserű pernyeszagot a szél. A színháznak ez volt az élet szolgáltatta második nagy drámája. Ekkor költözött ideiglenesen a minorita terembe, az amatőr színjátszás helyi fellegvárába.

És akkor még nem beszéltünk egy korábbi időszak kőbe épített emlékéről. A később kelléktárrá degradált, majd évtizedekig moziként működtetett régi színházról, amely a színpad nagyjainak lábnyomait őrzi. Még őrzi! És mai állapotában segítségért könyörög. 

És nem tettünk említést a hajdani képeslapokról ismert nyári színkörről, amelyhez a múlt század első évében Salacz polgármester megvásárolta a gyulai lovarda ócska tetejét, hogy majd Tabakovits építész hozzátervezi azt, ami kell. Vagyis gombhoz a kabátot. És ez meg is történt. Az említett színkör is négy évtizedig szolgálta eleinket. Első felében egy olyan időszakban, amikor Nemzeti Színház rangja volt az aradi magyar társulatnak, és amikor Kolozsvár mellett a legtöbb tehetséget „szipkázták” el tőlünk a pesti színházak.

Akkor ez most Thália hányadik aradi temploma?

Ja, és a háború után volt egy Maros-parti nyári színház és mozi is, ahol vendégtruppok mutatkoztak be. Nagy ritkán az átruccanó váradiak, mert akkoriban már csak morzsák jutottak az egykoron országszerte irigyelt aradi magyar színjátszásból a városnak.

 Ilyenkor ugyanis lehetetlen nem gondolni arra, hogy 1948 után, amikor a „népi demokrácia” mondvacsinált okokra hivatkozva felszámolta az aradi magyar színházat, csak a vendégjátékok, illetve az amatőr mozgalom nyújtott népi vigaszt a város magyarságának. Ebből nőtt aztán ki a Periszkop Népszínház, amely közel negyedszázadon át dicséretes igyekezettel és meglepő tehetséggel próbálta kitölteni az űrt. Az ő fellépésüknek is a minoriták nyújtottak hajlékot.

Égetően szükség lenne erről a társulatról szóló kismonográfiára! Addig, amíg itt élnek közöttünk a koronatanúk, az életük egy kimagasló szakaszára emlékező egykori szereplők. Így lenne teljes Arad színházi múltja, jelene.

És néhány éve van egy ígéretnél máris többet nyújtó magyar Kamaraszínházunk. Manapság megfelelőbb teremre lenne szüksége, mint, amilyent a bábszínház nyújt(hat).

Aradnak 1817 óta van színjátszása és Tháliának otthont nyújtó hajléka.

Sok helyen roppant büszkék lennének, ha elmondhatnák ugyanezt.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'