JelenHaz
Szerda, 2019. május 22., 21.43
Hangosan gondolkodom

Vakolathullás idején

2014. január 09., 17.25
Csütörtök

Az ünnepi bódulat még nem szállt el teljesen: karácsony, János-nap – egy időben a leggyakrabban előforduló magyar keresztnév –, szilveszter, vízkereszt, az ortodox naptár szerinti Szent János – megannyi alkalom a lazításra. 

Idén is „álmosan”, döcögősen kezdődik az év. Szinte hihetetlen: immár 2014-et írunk. Negyedszázada, hogy a diktatúrát felváltotta a demokrácia, s ennyi idő se volt elég ahhoz, hogy rendet teremtsünk néhány olyan területen, amelyhez másutt talán egy-két év is túl hosszú idő lett volna.

Európa egyik „boldogabb” feléből az ünnepekre látogatóba érkezett idegen arról érdeklődik: mit jelent az épületek falán lépten-nyomon látható felírás: „Atenţie cade tencuiala!”

Bajban vagyok, mert a fordítás magyarázatot kíván. Nem csupán arra kell „megoldást” találnom, hogy akkor miként kerülje el a reális veszélyt a gyalogos. Lépjen-e ki a még nagyobb veszélyt hordozó úttestre vagy netán közlekedjen a járda külső oldalán? A lehetetlen helyzetekre csak lehetetlen megoldást tudnék ajánlani. Nehezebb ennél, hogy a tulajdonviszonyok alakulásának teljes históriáját kell felvázolnom 1948-tól napjainkig, amely részleteiben ugyancsak hemzseg az abszurd helyzetektől, és akár megérti partnerem, akár nem, ott vagyunk, ahol a part szakadt: hull a vakolat, életveszélyt rejteget a meglazult stukkó, a timpanon, a kémény, a toronysisak.

Miért nem írja meg az újság, hogy a belvárosban csak saját felelősségére járhat gyalog az ember? – viccelődik a vendég, mert megteheti, mert könnyű neki. Mert más világba született, és, ami nálunk gond és egyelőre megoldhatatlannak tűnik, azt náluk a törvények és a helyhatósági rendelkezések alapján már időtlen idők óta előírták és végre is hajtják.

Mert ugyancsak érthetetlen számára (bevallom, számomra is), hogy miért nincs olyan tanácsi rendelkezés, amely kötelezővé tenné, hogy az üzlethelyiségeket költözéskor a bérlők rendben, tisztán adják át. (Ezt valamikor az állami lakások bérlőitől is megkövetelték.) Akkor nem történhetne meg, hogy a főutca arculatát hónapokig rondítja egy elhagyatott, „kibelezett” üzlet, plakátokkal beragasztott kirakat. Ennek kirívó példája éppen a turisztikai információs iroda jobb és bal oldalán sorakozó cserbenhagyott üzletsor. Ide sorolnám a szebb időket megért Slavici könyvesboltot is. A jó másfél évtizede kiüresített egykori olasz tulajdonú cukrászda elképzelhetetlenül koszos fala és galambpiszokkal tarkított előtere pedig a város szégyenfoltja. Ennyi idő alatt felépül egy zöldövezettel tarkított lakónegyed. Aradon – értesüléseink szerint – még a helyiség tulajdonviszonya sem tisztázott. Ez viszont miért akadály abban, hogy a köztisztaságiak gondozásukba vegyék a lepukkadt, elhagyatott helyiség előterét?

Nos, ezek azok az „apró”, közérdekű feladatok, amelyek megoldása nem rengeti meg a világot, nem tesz több kenyeret az asztalunkra, nem erősíti a toleranciát, az egymás iránti tiszteletet és megbecsülést. „Csupáncsak” erősíti jó társadalmi közérzetünket, szülővárosunk iránti szeretetünket. És erről másokat is meg tudunk győzni.

Sajnos 2014 úgy kezdődött – álmosan, egykedvűen –, ahogy a megfáradt óév utolsó hónapja ránk hagyta.

Ránk?

De jó volna tudni, egyszer és mindenkorra világossá tenni, hogy ez alatt kit kell értenünk.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'