https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Csütörtök, 2019. szeptember 19., 15.31

Rémálom

Szerdán a képviselőház jogi bizottsága visszautasította Gheorghe Funar nagy-romániás szenátornak a múlt év végén benyújtott  törvénytervezetét, amely Románia és a románok nyugalmáért betiltana minden etnikai alapon szervezett politikai pártot és alakulatot, kisebbségi szervezetet – tájékoztat a www.rmdsz.rohonlap. 

A tervezet szerint minden RMDSZ-tagnak meg kell tiltani a kormányzati és megyei alárendeltségű, valamint bármilyen köztisztség betöltését. A 2008–2009-es tanévtől be kell tiltani a nemzeti kisebbségi iskolákat, minden iskolában be kell vezetni a román osztályokat akkor is, ha nincsenek román nemzetiségű gyerekek. Az iskolai és egyetemi tankönyvekben csak az állam hivatalos nyelvén szabad leírni a helységneveket, továbbá a földrajzi és a személyneveket is. Be kell tiltani a magyar televízió- és rádióadásokat, el kellene tüntetni a helységnévtáblákról a magyar elnevezéseket. A törvény esetleges hatálybalépésétől számított 30 napon belül minden magyar vonatkozású emlékművet, szobrot, plakettet, megjelölést le kell bontani, aki a magyar zászlót ki meri tenni, azt 10-20 ezer lejig terjedő pénzbírsággal büntetnék. Aki nem tud, vagy nem akar beszélni románul, az csak az általa fizetett fordító segítségével állhat szóba az állami intézmények képviselőivel – olvasható a fenti honlapon.

Természetesen a jogi bizottság elutasította a tervezetet, de magától adódik a kérdés: mi lesz, ha csúcsvezetőink torzsalkodása, széthúzása folytán a következő parlamenti választásoktól a jogi bizottságnak nem lesz két magyar tagja, más bizottságokban sem lesz képviselőnk, sőt az egész parlamentben csupán a törvény által biztosított egy szem magyar, de lehet csak magyar nevű személy fog képviselni bennünket. Ami két évtizeddel ezelőtt még többé-kevésbé így volt, mi, aradiak gondoljunk csak a hegyi táborokra. Ami a legfájóbb, megvan a veszélye, hogy hathatós képviselet nélkül ugyanoda jussunk.

Mert funárok, sőt a „hazaffyságban” még őt is túllicitálók mindig lesznek, az államfő által szorgalmazott egyéni szavazókörzetes választási rendszer bevezetése ennek, míg a tervezett alkotmánymódosítás az elnöki hatalom megerősítésének, akár diktatórikus módszereknek is megteremtheti a törvényes táptalajt.

De csakis akkor, ha mi, erdélyi, bánsági, partiumi magyarok képtelenek leszünk egymással szót érteni, a választásokon másra bízzuk a sorsunk irányítását. Ha így teszünk, megérdemeljük a sorsunkat, már most tanulmányozhatjuk a funár-féléknek a vesztünkre kiagyalt törvénytervezeteit, amelyek egyelőre rémálomnak tűnnek, de könnyen bekövetkezhetnek.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'