Csütörtök, 2018. december 13., 04.08

Seprű

A decemberi csípős szélben áll az utcasarkon. Ruhája kopott-szürke, fején simlis sapka, karján vászonszatyor, kezében kis cirokseprű. Arcát gyűrötté teszik a ráncok.

– Seprűt vegyenek! Seprűt, seprűt! – mondja elhaló hangon, gépiesen. – Sepregessenek többet!... Seprűt vegyenek!

Megtorpanok előtte. Az utóbbi időben már vettem tőle két kisseprűt, hármat meg kifizettem, és nem hoztam el.  Igencsak elcsodálkozik, amikor azt mondom neki:

– Köszönöm.

Nem érti, de bólint tisztességesen.

Rájövök, hogy szükségem van erre az emberre. Igen, néha szükségem van valakire, aki figyelmeztet arra, hogy sepregessek egy kicsit. A járdán, a ház előtt, kocsim csomagtartójában, a lépcsőházban, az előszobában, a fürdőszobában, az íróasztalomon, a hálószobában… De leginkább a fejemben. Olykor bátran kezembe kellene vennem a seprűt, azt a kicsit, amelyet az utcasarkon vettem. Főleg ilyenkor, év vége felé. Hisz hosszú hónapok alatt rengeteg szennyeződés, piszok, por gyűlik össze itt, belül. Elraktározódik bennem az a sok negatív energia, amelyet bizonyos személyek felém sugároztak, amelyet felém küldött és küld ellenállást nem tűrve a média – a sajtó, a tévé, a rádió, az internet. És olykor arra ébredek, hogy nem is tudok védekezni ellene, sőt talán már nem is akarok. Belenyugodva nyelem a sok jól kitalált hazugságot, félrevezető állítást, észre sem veszem, hogy megint hülyének néznek…

Távolodva a saroktól, visszapillantok a kopott-szürke ruhás, simlis sapkás, gyűrött arcú seprűárusra. Szeme csillog. Nem láztól, nem alkoholtól. Tiszta tekintetében csillan a remény.  Arra gondol titkon, hogy a cirokseprű, amelyet megkötött, hasznára válik majd annak, aki kézbe veszi. Eltünteti a koszt, a salakot. Tisztaságot teremt. 

Visszafordulok. Kérek egy kisseprűt. Odanyújtom a pénzt. A seprű árának a kétszeresét. Jut majd belőle egy szép kakaós kalácsra. Elveszem a kisseprűt. Büszkén viszem kezemben hazáig. Hálával lelkemben.

Egy magas földszinti ablakban, a függöny mögött feldíszített karácsonyfa áll. Megcsodálom.

Az égen szürke esőfelhők. Havazásra az idei szilveszterkor sem számíthatok. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'