JelenHaz
Vasárnap, 2019. december 08., 19.54

Szakemberek?

Egy kedves ismerős állított meg a minap, s felvetette: ha a nyugati országokban olyan nagy a szakemberhiány, képviselőik miért nem jönnek el a görögországi, szerbiai, montenegrói, olaszországi törvénytelen bevándorlótáborokba, s emelik ki a tömegből a nekik szükségeseket. A villany- vagy vízvezeték-szerelőket, asztalosokat, lakatosokat, marósokat, esztergályosokat, üvegezőket, betonöntőket, bányászokat.

A válasz igen egyszerű: mert a mintegy két és fél millió bevándorló között nincsenek ilyenek! Egy részük még a születési dátumát sem tudja (vagy szándékosan ferdíti), annyi a január elsején született, mint mezőn a fűszál. Merkel kancellár asszony néhány évvel ezelőtti, a németeknek tett felelőtlen ígérgetése a menekülőkkel érkező atomtudósokról, számítógépes szakemberekről, orvosprofesszorokról olyan lufi volt, amely hónapok alatt szétpukkant. Hol van már a németek lelkesedése, ahogyan akkor virággal fogadták a pályaudvarokon az első érkezőket? Nemhogy értelmiségiek nem voltak, nincsenek az áradatban, de még némi szaktudással rendelkezők sem. Sőt, legtöbbjük olyan, aki nem is tudja, mit jelent a munka-
program: a pontos megjelenés, a munkahelyi fegyelem betartása, a munkavédelem. Legtöbbjük legfeljebb kívülről látott egy komoly üzemet.
Egy politikai elemző a (nem nyugati!) televízióban nagy nyilvánosság előtt állította, hogy a bevándorlók többsége Európában ugyanazt szeretné folytatni, amit odahaza: a semmittevést. Csakhogy az itteni, jóval nagyobb összegű segélyért. Többségük még a befogadó ország nyelvét sem hajlandó elsajátítani, nemhogy dolgozni jelentkezzen, akár szakképzetlen munkára is.
Évtizedeket gyárban lehúzott, tapasztalt mérnök barátom, hithű református létére állította: hamarabb lesz ő római pápa, mint a bevándorlókból szakember. Állítom, attól nem kell félniük a római katolikusoknak!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'