JelenHaz
Vasárnap, 2019. december 08., 07.56

Székely autonómia - Antal Árpád András és Tamás Sándor háromszéki ex-képviselők, elgondolkodtató győzelme

 
 
2008. szeptember 08., 13.19
Hétfõ

Az tény, hogy az RMDSZ, a helyhatósági választások alkalmával, ugyan úgy, mint az előtt, autonómiázott, hogy mondanivaló nélkül hagyja az MPP-t. Ezt a politikában gyakorolt klasszikus cselt, két személy gyakorolta profi módon, Antal Árpád András és Tamás Sándor eremdé-eszes Kovászna megyei ex képviselők, akik az udemerés átlagnál jobban ráhajtottak az autonómiázásra, sőt mondhatni, hogy szakszerűségben lepipálták az autonómia kitalálóit az MPP-seket. Egy idő óta figyelem ezen politikusok ténykedéseit. Főleg Antal szúrt szemet, amikor a politikai porondra lépett, hogy a nemzeti kártyát jól kihasználja. Első korteskedése idején, arról beszélt, hogy boltok kellenek, melyekbe a Székelyföldön előállított termékeket árulják és a székelység pártolja fel, vásárolja inkább a székely termékeket. Nem mondom, hogy ebben nagy igaza volt, tényleg így kéne, de az ötlete úgy tűnik, hogy választási hadjárat idejű volt, tehát csak nemzetire utazó fogás volt.

Tamás és Antal képviselők, jóval a helyhatósági választások előtt, nagy autonómiázásba kezdtek. Meglátogatták nyugat autonóm területeit. Előadássorozatot tartottak a román parlamentben a nyugati autonómiákról. De kérdem én azt, és erről nem szólt a hírverés, hogy hány román szenátor és képviselő látogatta ezen előadásokat, amikor az ország dolgaiban nem sok érdeklődést mutattak, nagyon sok esetben. Természetesen, ezt a háromszéki média, nagydobra verte. Az volt az érzésem, hogy ezek valamit forgatnak a fejükben, ezeknek valami céljuk van, hogy az autonómiát mindenkinél jobban megnyergelték. A helyhatósági választások után lett világos a kép, amikor érdekes módon ennek a párosnak sikerült megkaparintani, Antalnak, Sepsiszentgyörgy polgármesteri székét, Tamásnak a megyei tanácselnöki széket. Végül is egy érdekszövetség rátette a kezét a megyére. Ez, egy kicsit, nekem úgy tűnik, hogy a ma-ffiai tették rá a kezüket a megyére.

Antal azt nyilatkozta a győzelem mámorában, hogy a jövő az, hogy a prefektúrák hatásköréből egyre több jogkör fog átkerülni a helyi intézmények hatáskörébe. Ebben én nem nagyon hiszek, de nem tartom lehetetlennek. Ha nem választó etetés, Antal ezen kijelentése és tényleg ez a jövő, amiben mondom egy kicsit kételkedem, akkor ezen páros a hatalmát távlatokban tervezi. Hatalmi törekvésüknek, a megye fölötti hatalom megszerzése, csak egy lépcsője lenne? Székelyföldi távlatokban gondolkodnak, netalán? Székelyföldben gondolkodnak a hatalmi terveiket illetően? Arra számítanak szerintem, hogy jó gondolni egy esetleges régiósodásra és akkor rögtön a régió élén teremnek, mármint a Székelyföld régió élén. Tehát mi lehet a céljuk? A Székelyföld fölötti hatalom megszerzése. Egy látszat-régió, egy látszat-autonómia esetén, úgy látom, hogy ezen uraknak meg van az esélyük, hogy a Székelyföldre rátegyék a kezüket. Ezen ex képviselők nagyon jó eszközök lehetnek a román hatalom kezében, hogy ha netalán felerősödik az autonómiakövetelés, akkor egy látszatautonómiával kitörjék az igazi autonómia nyakát. Mert ugye nekünk volt már ajándék autonómiánk, aminek nem sok hasznát láttuk, mert akkor kezdett nagymértékben románosodni Marosvásárhely.

Vagy egy esetleges megye egyesítésben reménykednek, Kovászna és Hargita megyék egyesítésében, melyet aztán kineveznének autonóm Székelyföldnek, egy fajta autonómiapótlékként. Ez a változat, egy tunikánbillentése lenne az igazi székelyföldi autonómiának, de természetesen, esetleg meg fog felelni a román hatalomnak és az exek hatalmi szomjának, mert biztos, hogy a két egyesített megye hatalmi köreibe képzelik magukat. Tény az, hogy ezen urak, hatalmi törekvése valamerre tart, valami nagyobb hatalom fele. A hatalom természete is ezt igazolja: a hatalom egy szomj, mely az állandó növekedést szomjazza.

A Székely Hírmondó hetilap, a Háromszék napilap cikke szerint, Rókák a szőlőben, ezen exek lapja nem valami tisztességes módszerekhez folyamodik a lap jövedelem forrását illetően. Ha Antalék lapja nem valami tisztességes, ahogy a Háromszék leírja, akkor az aggodalommal tölt el, hogy kik kaparintották meg a hatalmat a megye fölött. De vannak, akik azt mondják, hogy ez így van, ez már így működik. Na tudják meg, hogy a hatalmat, az ilyen uraknak, a degenerált, a mindenbe belenyugvó, "ez már így van" társadalom adja, - hát akkor ne panaszkodjunk.

Nagy Attila Puli


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Murvai Miklós / Szerda, 2008. szeptember 10., 23.12 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nagy Molnár Józsefnek:
Lehet, hogy az autognómia lényege a két bőr lehúzásáról szól, a háromszintű autonómia koncepció, amelybe beletartozik a területi önrendelkezés fogalma is, másról szól, sőt. Érdemes elmélyedni benne mielőtt ítélkeznénk. A csontrágós megállapítása non sens, mivel parlamenti képviselet nélkül az autonómia szinte megvalósíthatatlan itt, a mioritikus tájakon.
Az is igaz, az autonómia szempontjából nem sokat ér a parlamenti képviselet, hogyha marad a jelenlegi rmdsz politikai vonalvezetés.
Ha Janus alatt az erdélyi magyar közösséget értette, akkor igen, de akkor sem mintegy ki, kire szavaz és hányan. Sohse voltam „ellenségem, ellensége az én barátom” elv barátja. A dilettáns jóakaró sokszor többet árt egy ügynek, mint egy vehemens kritikus, s ez nem vicc.
Hozzászólt: Nagy Molnár József / Szerda, 2008. szeptember 10., 21.44 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Attila ez az az Antal akit gyorshajtásért megakartak bűntetni Kolozsváron és telefonált ennek-annak, hogy képviselői befolyásával visszaélve megússza a bűntetést?
Hozzászólt: Nagy Molnár József / Szerda, 2008. szeptember 10., 21.40 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A vicc az Murvai úr, hogy Nagya Attila sok cikkében (remetei naívsága róvására írom) kiállt az MPP mellett. Őn most kire szavaz? Vagy úgy is mindegy? Ugyanannak a Janusznak a két arca az MPP és az RMDSZ?
Hozzászólt: Nagy Molnár József / Szerda, 2008. szeptember 10., 21.37 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Valószínű arra az időre tervezik amikor létszámunkból kifolyólag nem tudjuk majd bejuttatni őket a parlamentbe és akkor kell egy kisebb csont amit rágjanak.
Hozzászólt: Nagy Molnár József / Szerda, 2008. szeptember 10., 21.35 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Murvai úr a székely autognómia lényege, hogy két rend bőrt nyúzzanak le rólunk. Ez nem a székely székekről szól, hanem a székeikről.
Hozzászólt: Admin / Szerda, 2008. szeptember 10., 10.22 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves Koppány!
A csillagok használatát azért mellőzük, mert a magyar nyelv túl összetett és az automata szűrő csak adott szavakat ismer. Attól, hogy egy két szót "kicsillagoz" attól még lehet, hogy becsúszik abban a szövegben más vulgáris kifejezés. Hozzáállásunk: A hozzászóló igenis figyeljen oda milyen szavakat használ. Evvel megtisztelve mind a többi olvasót/hozzászólót mind minket.
A szabályzat kibővítését természetesen meg fogjuk tenni. Megpróbálunk megoldást keresni egy fórum beindítására is. (látva azt, hogy igény van rá)
Koppány! Köszönjük a konstruktív észrevételeket. (adminok)
Hozzászólt: Koppány / Szerda, 2008. szeptember 10., 10.05 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kösz a választ. Egyet mondunk, és jól mondjuk. A technikai oldalát ezek szerint jól értettem. Ami új, hogy adott IP-ről (is vagy csak) szűr a rendszer. A vulgáris szavak és a spam szűrése kötelező. Fel sem tűnt, hogy eddig senki sem reklámozott valami süket Internetes pénzkeresési lehetőséget… Gondolom ezeket is szűrik. Remek! A csillagok használata nem lenne butaság.

Értem, hogy nem ismeri az Internetes divízió főszerkesztőjének elveit. Én remélem, hozzászól, és kapunk egy tájékoztatást arról, hogy ki és milyen szempontok szerint közölhet a Jelen honlapján, milyen tartalmi és formai feltételeknek kell megfelelnie egy adott cikknek stb.

A disputa más, viszont a felhasználási feltételek egyáltalán nem különböznek. Megegyező szempontok szerint lehetne megalkotni a szabályzatot. A Transindex biztosan nem haragszik meg, ha alapul vesszük az övékét. : ) Ha kell, itt is megalkothatjuk, összedobhatjuk, majd Önök nyilvánossá teszik a honlapon. Előbb már elmondtam, hogy

Továbbmenve: hasznos lenne egy disputa-szerű fórumot is nyitni. Amennyiben ennek a technikai feltételei megvannak… Biztosan lenne érdeklődés, „vitázók” is akadnának bőven. Már csak abból indulok ki, hogy a cikkek kapcsán tett hozzászólások nagy része „elfajul”, közéleti, politikai stb. témák kapcsán megy a vita, ami nagyon gyakran messze elfelejti a cikket, ami alatt folyik…
Hozzászólt: admin / Szerda, 2008. szeptember 10., 00.56 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Koppány!
A szűrőkről: Az admin (technikai) csak a hozzászólásokat szűri. Kiegészíti az oldal automata szűrőjét ami csak adott szavakat szűr, adott emberektől, adott IP címekről. 2 fő szempont: vulgáris szavak és spam. Nem használunk csillagokat.
Próbálunk korrekt hozzászólásokat elfogadni majd továbbítani a többi hozzászólónak/olvasónak, így próbáljuk megtisztelni olvasóinkat.

A cikket pedig az internetes div. főszerkesztője ítéli meg. Ő dönti el mi kerül be vagy sem. - Erről nem tudok információkat adni. -

Valóban a szabályzaton még dolgozhatunk. Kicsit tömör a "Felhasználási feltétel/ek".
Azért a disputa az más. Az fórum. A mi oldalunk pedig on-line újság hozzászólási lehetőséggel.
Hozzászólt: Koppány / Kedd, 2008. szeptember 09., 23.42 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A rendszer szűrője csupán a vulgáris szavakat szűri ki. Ez beállítás kérdése, gondolom, van egy alapszolgáltatás, amihez hozzá lehet rendelni különböző további szavakat. Ez egyszerű. Talán be lehet úgy is állítani, hogy ne az egész hozzászólást, hanem csak a kifogásolt szavakat ne engedje fel. Esetleg csillagozza be a szavak helyet, nem tudom. Ez utóbbi spekuláció részemről, de talán nem elrugaszkodott.
Ezen kívül van az ADMIN szűrője. Ez már érdekesebb. Ez úgy működik, hogy a honlap szerkesztője, gondozója, karbantartója, felelős szerkesztője kitörli azokat a hozzászólásokat, melyeket úgy ítél meg, hogy vulgárisak, nem oda illőek… Megítélésem szerint többnyire korrektül… Persze van, ami elkerüli a figyelmét, de ez érthető… : )
Nem ártana egy szabályzatot alkotni, mely egyrészt tisztázza a felhasználók előtt, hogy milyen keretek között alkothatják hozzászólásaikat, a bejegyzés törlése, a kizárás (ennek időtartama pl.) hogyan és mikor következhet be, másrészt pedig az ADMIN-nak is működési alapot ad. Ez kizárja a vitákat… Figyelembe lehetne venni pl. a Transindex Disputa szabályzatát.
Vagyim-nak alapjában igaza van. Viszont úgy hiszem, hogy a Jelennek van/kell legyen egy minőségi mércéje, amit maga számára is kötelezőnek tart. Tisztelve ezzel szerepét, céljait, olvasóit… Nem hiszem, hogy a Jelen a „nem tetszik, ne olvasd” filozófiát követi. Nem is hiszem, hogy ezt egyáltalán megengedheti magának. Olvasóként pedig vitathatatlan a jogod, hogy kritikával élj. És erre a kritikára egyáltalán nem az a célszerű válasz, hogy „nem tetszik, ne olvasd”, vagy más, sokkal durvább…
Hozzászólt: bibi / Kedd, 2008. szeptember 09., 22.52 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

puli menjen kapálni s hagyja a politikát
Hozzászólt: vagyim / Kedd, 2008. szeptember 09., 15.51 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A valosagos szuro nem lehet mas, csakis az olvaso. Mint ahogyan nem irhatjuk elo a mai versenyhelyzetben a Jelennek, hogy kinek az irasait kozolje, vagy Boszormenyinek, hogy milyen konyvek megjeleneset tamogassa, ugy Nagy urtol sem varhatjuk el, hogy ugy irjon, ahogy nem tud, vagy magatartasa mas legyen. Az egyetlen dolog, amit fogyasztokent tehet az ember az mindenki szamara evidens: nem kell vasarolni, ha a cucc nem tetszik.
Hozzászólt: Árpád / Kedd, 2008. szeptember 09., 13.21 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A szűrő csakis az olvasóknak az írott véleménye, hozzászólása. És habár (ez esetben) nem értek vele egyett, nem tiltanám be (ha tőlem függne).
Hozzászólt: Szövérdfi-Szép ZOltán / Kedd, 2008. szeptember 09., 10.03 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nem értek veled egyet. Már nem vagy fiatal :))
A többi oké, és már elsőből megértettem, csak más részére reagáltam.
Hozzászólt: Koppány / Kedd, 2008. szeptember 09., 09.57 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

:) Emília cikkei nem akadnának fenn a Diszkrimináció-ellenes Tanács szűrőjén, ebben nyugodt lehetsz. Ha fennakadnának, akkor egyszerűen bezárhatnának majd’ minden bukaresti román újságot is. Ettől még kifogásolhatóak, vitathatatlan. Emília viszont messze áll attól, hogy a cigányokat szapulja és uszítson, ne túlozzunk azért. Hozzászólásában tett egy kijelentést, ami valóban súlyos. Biztos vagyok benne, hogy azt átgondolta azóta. De ennyi.
Puli úr cikkei több mint amatőr politikai elemzések. Tobzódások. Kusza érvelések mellett alá nem támasztott kijelentések is akadnak tömkelegével, hogy a névvel vállalt sértegetésekről ne is beszéljek. Ismétlem, hátha megérted: a szöveggel, a tartalommal, a formával, a környezettel, az író, hogyan is mondjam: „viselkedésével” is baj van. Nem hiszem, hogy a Jelen ezeket a cikkeket felvállalja. Kötve hiszem, hogy pl. Böszörményi Zoltán olvassa ezeket… Ha igen, akkor ez óriási meglepetés lesz számomra… De fiatal vagyok, meglepődhetek még, gond nincs ezzel. : )
Továbbra is várom a „szűrő” működési elveit.
Ebben a mi vitánkban az a szép, hogy hamarosan megjelenik a puli úr, és téged dicsérni fog, míg engem a földbe (próbál majd) döngöl. Fogadok egy sörbe, hogy így lesz! : ))
Hozzászólt: Szövérdfi-Szép ZOltán / Kedd, 2008. szeptember 09., 09.38 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Azért tegyünk különbséget a nagyon amatőr "politikai elemzés" és a cigányok szapulása között. Utóbbit a törvény bünteti és a Diszkrimináció-ellenes Tanács biztos sarokba állítaná a Jelent, ha a romás cikekket elolvasná. De még nem dühödtem annyira fel, hogy elküldjem ezeket.
Mellesleg a tegnapi jelenben olvastam, hogy leginkább a romákat, fogyatékosokat és HIV fertőzötteket diszkriminálják romániában. Ez megjelenik abban az újságban, amely a maga módján diszkrimálja a romákat és uszít ellenük.
Hozzászólt: Koppány / Kedd, 2008. szeptember 09., 09.31 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

:) Emilianak is az a velemenye. Vele sincs gond. Csak azert, mert romakrol ir? Ugyan! A szolasszabadsag ra is vonatkozik. Ha ki akarja emelni, hogy romak a bunozok, akkor emelje. Senkinek semmi baja nem lehet vele. A szolasszabadsag vonatkozik romakra, nem romakra, nokre es ferfiakra, irott formara es Internetes oldalakra is. A kollegak is egyeetertenek vele. Pont es ennyi. : )
Komolyabban: nem azzal van baj, amit ir. Az az ove. Azon ertetlenkedunk, hogy ez a Jelen honlapjan jelenik meg. Es igy, ahogy megjelenik. Es olvasd tovabb, es ertelmezd, mert egyaltalan nem a szolasszabadsagrol irok.
Hozzászólt: Szövérdfi-Szép ZOltán / Kedd, 2008. szeptember 09., 09.11 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Távol áll tőlem Puli urat védeni. Annyi türelmem sincs, hogy végigolvassam amit leír, viszont:
- szólásszabadság mond valamit? Inkább Emília roma cikkeit kéne cenzúrázni mint Puli urat. Ez az ő véleménye, hát Istenem. Nem tudom megjelenik-e az írott formátumban, de eddig úgy vettem észre, hogy nem.
Hozzászólt: Koppány / Kedd, 2008. szeptember 09., 08.52 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Az egy dolog, hogy bárki publikálhat. Úgy látom, bárki bármit publikálhat… És ez a szomorú. Finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető tartalmi és formai értékkel bíró írások jelennek meg a puli úriember neve alatt. A spanyolviaszt nem találtam fel, nem én vagyok az első, aki furcsállja ezt.
Az a határozott érzésem, hogy egy (szórványban működő magyar – nem elhanyagolandó szempont számomra!) napilap internetes oldala helyett egy bizarr személyes honlapra tévedtem, ahol a blog gazdája szabadon tobzódik… Leír bárkiről bármit, ami és ahogyan épp eszébe jut… Ha épp úgy érzi, hogy valamelyik olvasó megengedi magának azt az arcátlanságot, hogy ne értsen egyet a leírtakkal, sőt pimaszul képes kritikát is írni, akkor jogában van őt rendreutasítani. Láttuk legutóbb is, miként történik ez: hírtelenjében nem tudok példázódni másik újsággal, ahol a cikkek írói simán személyeskednek az olvasókkal, ha kell, fenyegetik, vagy el is küldik őket a búsba…
Mellesleg roppant érdekes lenne olvasni az „Internet divízió főszerkesztő szűrőjének” működési elveit. Mi akadhat fenn és mi nem ezen a szűrőn? Milyen szempontok szerint szűrnek Önök egy-egy írást?
Hozzászólt: Straub József / Kedd, 2008. szeptember 09., 02.11 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Szerintem Puli urat minden székelyföldi ujságtól már régen kitiltották. Ezért próbálkozik Aradon.

Mindegy, legalább nevetünk egy jót. Főleg ha Murvai úr is jelen van (lásd a múlt heti hozzászólásokat).
Hozzászólt: Murvai Miklós / Kedd, 2008. szeptember 09., 00.04 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Szóval ez az írás megint úgy domborít, mint az a kutya, amelyiken átment az úthenger.
Tele pontatlanságokkal (az autonómiát az MPP-sek találták ki), meg rosszindulatú, meg nem indokolt vádaskodásokkal (céljuk a Székelyföld fölötti hatalom megszerzése, stb).
Az írásban vázolt feltételrendszer, amelyre a mondanivalóját építi, a háromszintű autonómia-koncepció tökéletes félreértelmezése, fogalomismerete jobb hijján, a bányászbéka babos alsóján számlálja a pöttyöket. A „régiósodás” értelmezése, csak hab a tortán.
Egyébként milyen jogon berzenkedik egy olyan valaki, aki büszkén vallja, hogy még sohse volt szavazni? Egy anarchista szerint kinek kellett volna elnyernie a hatalmat? Ha nem Antalnak, akkor Csinta Samunak? Ajaj!! Az nem jó, mert a Samu gyerek régi haragosa Puli úrnak, mert nem közölte le a Krónikába a replikáját!
Milyen erkölcsi alapon „aggódik” a hatalom birtoklása ürügyén egy olyan fazon, aki cúzámmen megveti a társadalmat, s mint Mester ezt hirdeti:
„Dobd el mind az emberiseg eddigi tanitoit, misztikus utjait, vallasait, es hangolodj a puszta letezesre. Elmelkedj a kajha elott hevereszo macskan, a pajtaja elott hevereszo puli kutyan, ok legyenek neked az idealis vallasos anarchistak, mert ok csak leteznek. Dob el az emberiseg, minden eddigi vallasi, misztikus, spiritualis alkotasat, mert ezek mar csak bortonok.
A vallásos anarchistának nincs szüksége semmire, amit az emberiség eddig létrehozot szellemileg, az neki csak teher és akadály, ő csak létezik, ezek nélkül.”
Egy nihilista ne szónokoljon a létezés szükségességéről, s ha ráadásul még anarchista is a társadalomszervezésről.
Puli úr ezen elmefutását egyik vezéreszméje jellemzi legjobban:
„...a legjobb helyzetben az van, aki nem akar sehova eljutni.”
Hozzászólt: Admin / Hétfõ, 2008. szeptember 08., 22.24 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves József!
Természetesen bárki publikálhat, ha az átmegy az "Internet divízió főszerkesztő" szűrőjén... (bővebb információért hozzá kell fordulni)
Hozzászólt: Straub József / Hétfõ, 2008. szeptember 08., 20.45 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Tisztelt Admin!
Itt bárki, bármilyen cikket publikálhat?
Nagy Attilának az írásai meglehetősen zavarosak, sőt néha kimondottan magyarellenesek. Miért nem küldik pl.a România Mare-hoz?
Ilyen nagy az ujságíró hiány a Jelennél?
Hozzászólt: Koppány / Hétfõ, 2008. szeptember 08., 20.30 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A stilusbol is siman rajohetett volna, h ki a szerzo...
Hozzászólt: Admin / Hétfõ, 2008. szeptember 08., 19.14 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves Árpád!

A cikk szerzője természetesen fel van tüntetve. (A régiók alatti szürke sávban)
"NyugatiJelen.com > Álláspont > Nagy Attila > Székely autonómia - Antal Árpád András és Tamás Sándor háromszéki ex-képviselők, elgondolkodtató győzelme"

Innen látszik egyértelműen. Természete, hogy az "álláspont" kategória "Nagy Attila" részlegébe Nagy Attila álláspontjai szerepelnek.
Ennek ellenére, utólagosan feltüntetem a cikk végén is.
Hozzászólt: Árpád / Hétfõ, 2008. szeptember 08., 16.37 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A cikk szerzőjétől megkérdezném mi fáj jobban neki az ha egy esetleges autonómia körében az RMDSZ-esek "megkaparintják" a székelyföldet vagy az hogy a soha az életbe nem fog az autonómia megvalosulni.

Még meg se szereztük de már sajnáljuk hogy rossz kézbe került... hát az az áldott kecske...
Hozzászólt: Árpád / Hétfõ, 2008. szeptember 08., 16.33 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Aval hogy az RMDSZ cseleket vet be még autonómia terén is egyet lehet (talán) érteni, de a maffiás, udémérés sértegetésekkel nem, főleg az ilyensmodi általánositásokkal.

Miért nincs kitüntetve a cikk szerzője? Vagy ez lapvélemény.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'