A „szenvedések hete”

Nem mondok újdonságot senkinek, ha kijelentem, hogy az elmúlt évtizedekben többségben igencsak megfeledkezünk keresztényi szokásainkról. Elődeink, még egy-két évszázaddal ezelőtt is a templomok előtt kötelezően keresztet vetettek vagy fejet hajtottak, az útszéli kereszteknél megálltak és elmondtak egy imát. 

Manapság (tisztelet a kivételnek) leginkább csak keleti rítusú honfitársainkat látom keresztet vetni, az útszéli keresztekről (amelyeket épségen meghagyott a fundamentalista kommunista eretnekség) meg jószerével meg is feledkezünk, hiszen csak a legritkább esetben megyünk el mellettük gyalogosan. Ugyan ki látott gépkocsit megállni egy útszéli kereszt mellett? (Igaz, azokról már lelopták a jelentősebb súlyú fémből készült korpuszokat, ha a tettesek fémhulladékként értékesítve némi pénzt reméltek érte.) 

És még 50-60 évvel ezelőtt is szokás volt templomba járni. Gyermekkoromban az istentiszteleteken a templomok még tele voltak hívőkkel. Vasárnaponként délelőtt négyszer, délután egyszer kondultak a belvárosi templom harangjai, hívták misére a hívőket. Manapság Isten hajlékainak ürességén tudjuk elsősorban felmérni a szocialista rendszer ateizmusának léleknyomorító hatását!

A keleti rítusú kereszténység által „szenvedések hetének” (săptămâna patimilor) nevezett nagyhéten korábban zsúfolásig megteltek a templomok. Minden hívő keresztény kötelességének érezte lélekvizsgálatot tartani, vezekelni, Krisztus keresztútját legalább gondolatban végigjárni. Az ortodoxok gyóntak, a római katolikusok gyóntak-áldoztak, a protestánsok úrvacsorához járultak. Hogy tiszta lélekkel éljék meg az istenhitünk egyik sarokkövét képező csodát, amit Krisztus Urunk feltámadása jelent a hívők számára. 

Manapság, az anyagiak utáni nagy rohanásban a közember hétköznap szinte el sem juthat a templomba, hiszen mire hazaér a munkahelyéről, Isten valamennyi hajléka már bezár. (Akad ismerősöm, aki vállalatától egyik vagy másik közintézménybe ügyintézésre menet vagy onnan jövet ugrik be egy imádságra Isten hajlékába. Hétköznap mindössze ennyi lehetősége maradt vallása gyakorlására!) 

De hogy nem csak az ateizmus alatt nyögő kelet-európaiakkal feledkeztették el keresztény gyökereiket, azt bizonyítja az Európa Unió megbotránkoztató alkotmánya. Amelyből szándékosan kihagyták a kontinens keresztény gyökereit, ilyen hagyományait. (Azért, hogy ne sértsék meg az Európában, elsősorban Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában egyre nagyobb számú bevándorló, jól fizetett munkát kérő és kapó, egyre inkább követelőző, tüntető iszlámhívő kisebbséget!) 

Bevallom: nem tudom, miként lehetne a szekér rúdját jó irányba fordítani. Vajon hogyan lehetne ismét megtölteni templomainkat hívőkkel. (Nem kommunista párttitkárokból lett álszentekkel!) De tagadhatatlan tény, hogy amióta nem a kereszténység hagyományaira, szokásaira támaszkodik, romlott a társadalom. A második világháborút követően elképesztő módon megromlottak az erkölcsök, a közbiztonság. Szerte Európában! 

Mert mitől féljen a vallási közegéből kiszakadt (vagy oda bele sem illeszkedett), a keresztény vallás parancsolatait nem ismerő bűnelkövető, az erkölcsi tévelygő? A gyengén teljesítő rendőrségektől? A megvesztegethető bíróságoktól? Az értelmezhető, rosszul megfogalmazott törvényektől? Azoktól a személyektől, akik negatív példát mutatnak a harácsolásban, a házastársi hűség betartásában, a törvények következmények nélküli megszegésében? 

Mert a Mindenható büntetése számára ismeretlen fogalom. És a „szenvedések hete”, a nagyhét sem mond számára semmit. Számára a húsvét legfeljebb az eszem-iszom időszaka. Sajnos, mindössze csak ennyi!