Fölszálott a páva

Kedd, 2018. november 13., 22.01

Akiknek csak jogaik vannak

2015. szeptember 10., 18.51
Csütörtök

Hetek óta még a csapból is a migránsok kérdése folyik. Pro és kontra megy a vita az unióban, de az érintett országok politikai pártjai is erősen megosztottak. A józan európai lakosságnak megvan a véleménye róla. Az érintetteknek, megfélemlítetteknek, megsérült rendfenntartóknak különösen. Amit a nyugati média szemérmesen elhallgat. Mint a német tévénézők az Orbán Viktor képviselte politikára leadott 83,1 százalékos igenjét, amelyet gyorsan levettek a képernyőről. Meg az osztrák Kronen Zeitung olvasóinak hasonló közvélemény-kutatásra adott 63,1 százalékos támogató voksát sem verik nagydobra Ausztriában. Sőt a Focus hetilap internetes oldalára küldött, az osztrák kormány politikáját egyöntetűen blamáló véleményeket sem.

Nézem az illegális bevándorlókat, s bevallom: kedvet kaptam közéjük állni, világot látni. Ami eddig nem adatott meg nekem. Egy szál nadrágban, egy ingben és sportcipőben eljutni Bécsig, Münchenig, Berlinig. Mert a migránsoknak csak jogaik vannak, nem úgy, mint nekünk, egy-egy állam mezei polgárának. Adót, vámot nem fizetnek. Valami rejtett, titkos tartalékból van pénzük megvásárolni a legalább Németországig érvényes vonat- és buszjegyeket. Személyazonossági igazolványokat, útlevelet nem kell kiváltaniuk, bemutatniuk a határokon. Sőt, a határokkal nem is kell törődniük, azt letaposhatják, átvághatják. Minden országban étel, ital, éjszakai szállás, orvosi ellátás, a civil aktivisták osztotta váltásruha várja őket. Tessék megmondani, melyik volt szocialista ország nyugdíjasa, egyetemistája, köztisztviselője, kétkezi munkása, kisebb farmtulajdonosa engedheti meg mindezt magának?

Kollégák, barátok, ismerősök! Kísérletképpen nekünk is tömegesen meg kellene indulnunk a nyugati határ felé. Még mielőtt beáll a rossz idő. Lássuk, miként reagál erre a tehetetlen Európai Unió? 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'