Szombat, 2018. szeptember 22., 02.13

Egyik szemem…

A folytatást tudják: …sír, a másik meg nevet.

Egy fotós barátomtól kaptam a világhálón Afrikáról egy összeállítást. Avval a megjegyzéssel, hogy mindegyik külön tanulmányt érdemelne. Mármint fotós szempontból.

Tényleg gyönyörű, érdekes felvételek. Ébenfa-bőrű leányok különleges hajviselettel, arcfestéssel, látványos ruhákban mosolyogva néznek a lencsébe. És magas, izmos táncoló, doboló, vadászni induló fiatalok, avagy ráncos arcú, bölcs idős férfiak. Jó látni és élvezni, hogy a civilizációs hatások ellenére megőrizték viseletüket, szokásaikat. Ezért nevet az a szemem.

Ugyanakkor mellbevágó, hogy a félmeztelen, ajaktányéros, teljes harci festékdíszben pompázó harcosok kezében nem nyíl vagy dárda, hanem kizárólag csak Kalasnyikov. A másik kézben olykor maroktelefon, de olyan kép is van, amelyen ez a kommunikációs eszköz egy férfi fülcimpájába van beágyazva. A lőfegyvereket bizonyosan nem békés vadászatokra, esetleg a szafarin részt vevők megvédésére használják.

És sír a szemem a karvastagságú láncon tartott foltos hiénák meg páviánok láttán. A szavannák meg erdők valamikori félelmetes vadjai most kegyelemélelmen élnek egy büdös, szűk ketrecben. Pénzkeresés céljából mutogatják őket, mint egykor az erdélyi medvetáncoltatók a befogott állataikat.   

Nem tudom, eljutott-e az afrikaiak többségének tudatáig a civilizációs ártalom fogalma. Vajon tudják-e, hogy a három-négy generációval előttük élő, egykor vadászó, gyűjtögető életmódot folytató boldog őseik biztosan nem cserélnék el velük sem a fegyvereiket, sem telefonjaikat? 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'