Vasárnap, 2018. szeptember 23., 09.16

Jólneveltség

Az idei tanévben a reggeli sétánk ideje egybeesik az első óra kezdésével. Naponta megyek el ugyanannak az (elit) iskolának a bejárata előtt. Tanulók egyesével, csoportosan özönlenek be a kapun, a portás és a közrendőr mellett. Egyetlen egynek, sem kicsinek, sem nagyobbnak eszébe nem jut egy „Jó reggelt” odavetni nekik. Furcsa! Még akkor is, ha a közrendőr személye (talán) naponta változik.

A panelházunkban legtöbbször mindenki mindenkinek köszön. Vagy negyven éve. Az újonnan beköltözöttek is egy-két héten belül „rászoknak”. Már aki. Minap harmadszorra futottam össze egy tinédzserrel. Még tartottam is neki a lift ajtaját, amíg felért a lépcsőn. Nem köszönte meg a szívességet, szó nélkül ment el mellettem. Azt sem hozhatná fel a mentségére, hogy éppen SMS-ezett vagy telefonált.

Egy másik, hasonló korú fiatalember akkor ért a kapuhoz, amikor a kártyával kikattintottam az zárat. Odanyúlt a fogantyúhoz, kinyitotta, s szó nélkül besétált előttem. Szólni sem tudtam az ekkora pofátlansághoz.

Annak idején néhai osztályfőnökeink avval kezdték oktatásunkat, hogy a viselkedés néhány alapszabályát jól bevésték a fejünkbe: az ajtón a hölgy és az idősebb megy be elsőként, a helyiségben a fiúk kötelező módon leveszik a fejfedőt, az idősebbnek mindig előre köszönünk, a közjárművön átadjuk az ülőhelyet. Meg az utcán nem táplálkozunk, nem köpködünk, nem magozunk, az idősebbtől átvesszük a csomagot… Stb.

A világ sokat változott, de a civilizált viselkedés alapszabályai Európában (még) változatlanok.

De ki tanítja meg reá a fiatalságot?


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'