Szerda, 2018. szeptember 19., 21.28

Kommunisták

Az egyetemen első éves hallgatóként csodálkoztam, hogy öt párttag kollégám van. Ők mellveregetve fennen hangoztatták azt. Már azért is, mert a kar oktatóival jártak együtt gyűlésezni. Egyikük, egy harmincadik évén túl járó volt vasutas csak csendesen figyelt bennünket. Utólag belegondolva, lehetséges: jelentgetett is valahol. Őt és két kolléganőnket csak „elvtársnak” volt szabad szólítanunk. Megkövetelték! Valamennyien éreztették fölényüket velünk szemben.

A kommunisták közül ketten különösen nagyhangúak voltak. Közülük Angela Oprescu nevű (nálunk, frissen érettségizőknél alig két évvel idősebb) „elvtársnő” már az első évfolyamgyűlésen olyan szöveget vágott ki, hogy valamennyiünket fenékre ültetett: részleteket idézett az abban az évben lezajlott pártkongresszus anyagából. 


***


A teljes anyagot a Nyugati Jelen régiós napilapban olvashatják. 

 

Az előfizetési feltételekről a 0257/280-751-es telefonszámon lehet érdeklődni.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'