Fölszálott a páva

Kedd, 2018. november 13., 07.10

Micisapkától a focicsapatig

Elég sok státusszimbólum-cserét értem már meg hét évtized alatt. Kezdődött az ötvenes évek legelején a micisapkával. Akkor az jelezte az új vezetőkhöz, a proletariátushoz tartozást. A felvonulásokon csak micisapkásokat láttunk, egyetlen polgári „kalapost” sem. (Apám a ruhásszekrény aljában őrizte a még legénykorában vásárolt barna nyúlszőr kalapját.)

Aztán jött a bőrkabátok időszaka. A sötét bőrkabát a pártaktivisták és a szekuritátésok státusszimbóluma volt. Ha lehetett, elkerültük őket! Nem indoklom, miért.

Az ötvenes évek második felében aztán az állami kocsik (Volga, Pobjeda, GAZ, Moszkvics) és a hozzátartozó gépkocsivezető jelentette a funkciót, az elithez tartozást. Magas tisztséget viselő elvtársak voltak azok, akiknek az ilyesmi kijárt, avval járhattak terepre ellenőrizni, otthonról a munkába és vissza.

A hatvanas évektől aztán „demokratizálódott, proletarizálódott” a státusszimbólum is. Egyre többen engedhették meg, hogy mopedekkel, motorkerékpárral, majd pedig autóval közlekedjenek. A strandon, kiránduláson pedig a „kivagyokok” böhömnagy kazettás rádiókkal, magnetofonokkal licitálták túl egymás hangerejét.

Manapság igencsak kitolódott a státusszimbólum fogalma. Mert a közönség már nem áll le szájtátva csodálni egy méregdrága terepjárót, limuzint, amivel az újgazdagok közlekednek. Ma már nálunk sem ritka a luxusvilla, a nyaraló. (Ne firtassuk, miből telt rá az építőnek, a tulajdonosnak!)

Ma az igazi státusszimbólum egy neves focicsapat birtokolása. Mint Abramovics, Gigi Becali, Iancu. Avagy amilyen a kolozsvári Pászkány Árpádé vagy akasztói Stadler Józsi bácsié volt. A közember számára elképzelhetetlenül sok millióba kerülhet egy sztárjátékosokból álló csapat összevásárolása, a zsukások és a szakmai stáb havi fizetése, a csapat szerepeltetése a bajnokságban.

Mit mondjak? Egyetlen csapat évi költségvetéséből talán a negyed világnak lehetne micisapkát vásárolni.   


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'