Csütörtök, 2018. szeptember 20., 23.11

Mondák, legendák, történelem

Már nem vagyok érintett a hazai oktatásban, sem gyakorló tanárként, sem pedig szülőként, nagyszülőként. Ennek ellenére sokszor elgondolkozom az általam tapasztalt fonákságokon. Az egészről külön tanulmányt lehetne írni, hiszen az évtizedek óta folyó kísérletezés csak a rendszer rovására ment, semmiféle előrelépést nem tapasztalhattunk, miközben folyik az állandó szövegelés a jobbítás szándékáról.

Maradok szakomnál, a történelemnél. Jó ötven éve tapasztalom, hogy e tantárgyban (is) úgy tömjük a diákokba az információkat, mint a hízott libába vagy kacsába a megáztatott kukoricát. Események és dátumok halmazát kell bemagolniuk a kisebb és nagyobb korú tanulóknak. Akár értik, akár nem. 


***


A teljes anyagot a Nyugati Jelen régiós napilapban olvashatják. 

 

Az előfizetési feltételekről a 0257/280-751-es telefonszámon lehet érdeklődni.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'