Vasárnap, 2018. szeptember 23., 10.07

Változó szokások

Olvasmányélményeimben kutatgatva felötlött bennem néhány kép arról, miként fogadták annak idején, a 18–19. században, még a gyalogvándorkodás idején az éjszakai szállásra bekéredzkedőket a falvakon, tanyákon. Mint terítettek „zizegő szalmát” a konyha földjére a vendégnek (Arany J.: Családi kör), avagy engedték meghúzódni a pitvarban, a szénapadláson az eső vagy a hideg elől. S vacsora közben egy tál meleg ételt, egy szelet kenyeret is juttattak a megfáradtnak.

Másnap reggel, mielőtt a vándortarisznyát a nyakába akasztotta volna, hálából a szállásért a vendég segített a gazdának kitakarítani az istállót, avagy megetetni a jószágot, talán felhasogatni néhány darab fát.  

Szép, idillikus idők!

Mára alaposan megváltoztak ezek a szokások. A szálláskereső (menekült, migráns) előre kiköti melyik helyiségben (országban), „a tiszta szobában” ágyazzanak a házigazdák, milyen ételt szervírozzanak, milyen járművön, meddig utaztassák őket. Ha nem a szájízük szerint járnak el, akkor fenyegetőznek (még egy tíz év körüli fiú is a nyakelvágás mozdulatát mutatta a kamerába!), szétverik az éjjeli szállást. Megköszönni meg nem tudnak, nem is akarnak semmit! Nekik mindez kijár!

Furcsa világ.

De miért fogadjuk el? 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'