Szerda, 2017. november 22., 16.57

Visszaillesztő program

Majd hatezer terroristára számíthat rövidesen Európa azok közül, akik egykor Szíriába vagy Irakba mentek öldökölni, de ott most forró lett lábuk alatt a talaj – állítják az elemzők. Brüsszeli szakértők szerint „deradikalizációs, társadalomba visszaillesztő programokkal” kell őket segíteni.

A program részleteiről nem sokat mondtak egyelőre, de sejthetjük: megint a régi nóta... Öleljük őket a keblünkre, fogadjuk be, tűrjük el az erőszakoskodásukat. Hiszen szegények annyira frusztráltak! Vidáman gyilkolásztak több országban is, ha valaki ellentmondott, megölték, ha engedelmeskedett, előbb-utóbb akkor is. De az egész világ ellenük van! Oroszok, amerikaiak, törökök, sőt, saját arab és szír testvéreik is rájuk támadtak.

De itt van ez az agyalágyult, bolond Európa! Oda kell menni, ott kedvesek lesznek. Egy gonosz vén amerikai milliárdos, egy gügye öregasszony, egy csomó jól fizetett fiatal – és főleg fiatal nők – üzentek: tárt karokkal várják. Hogy csak idén több mint 300 embert öltek meg merényletekben? Sebaj. Akkor is örülnek nekik! 

Szegény fiúk! Sanyarú gyermekkoruk volt, nem játszhattak pöttyös labdákkal, hanem már 10 évesen puskát adtak a kezükbe. Megszokták, hogy nekik mindig igazuk van. És ha nincs? Akkor ölnek. Katonát, papot, civilt, nőt, gyermeket, mindegy. Szemrebbenés nélkül.

És miféle társadalomba visszaillesztő programokkal akarják megszelídíteni őket? Először is: mi az, hogy vissza? Talán be. Merthogy a mi társadalmunknak soha nem voltak tagjai. Nem ismerik, és nem is fogadják el szabályainkat, nem ismerik el törvényeinket. Azt mondom: inkább tényleg „vissza”... Oda, ahonnan jönnek.

Nem egy „menekült” nyilatkozta már Németországban, Ausztriában, hogy nem nekik kell alkalmazkodni, hanem alkalmazkodjanak a németek, osztrákok. És mindenki Európában. Ha ők nőket erőszakolnak, az helyes és jogos. Ha megtiltják a kolbászevést a németeknek, az is jogos. És aki keresztet visel, azt megölik. Ez is jogos.

Erre a renitens európaiak hogyan reagálnak? Egyre másra választják meg a migrációt ellenző kormányokat. Először a németek gyengítik meg a drága Merkel mama hatalmát, aztán az osztrákok választanak meg egy bevándorlás-ellenes fiatalembert, végül a csehek is a nemzeti oldalra szavaznak... És akkor itt van ez az Orbán Viktor, aki azt meri mondani, hogy majd a magyarok eldöntik, kivel akarnak együtt élni. És a V4-ek kórusa vele fújja a dalt...  Forr a fazék Olaszországban, Spanyolországban, és – bár nem EU-tagok még – már a Balkánnak is elege van.

De majd a brüsszeli urak visszaillesztik őket. Bár azt tennék. Vissza. Oda, ahová tartoznak. De ahová ők akarják illeszteni ezt a gyilkos hordát – nos, ott az emberek nem kérnek belőlük. Ám hogy meddig lehet szembemenni egy egész földrész lakóinak akaratával, azt, reméljük, hamarosan megtapasztalják – pártfogójukkal együtt. És aztán vigye őket György atyuska Amerikába...

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu