Szerda, 2017. november 22., 16.53

A tanító néni naplója

 
 
2009. június 24., 14.01
Szerda
Mint minden iskolában, az aradi 21-esben is elbúcsúztak a gyerekek. A harmadikosok azonban nem engedték el a tanító néni kezét. 


Az évzáró ünnepségen minden csoport kitűnően szerepelt, de szórakozott is, dicsérő oklevél jutott mindenkinek. Az anyukák, nagymamák tették a dolgukat, az asztalra finom torta, édes és sós sütemények, üdítők kerültek, az ünnepség minden mozzanatát a mindig “szolgálatos” fényképész nagyapa megörökítette. Mondhatom, egy igazi családi közösség kovácsolódott itt össze, hála a tanító néninek, aki így búcsúzott: – Találkozunk holnap reggel az iskola előtt. 

Az első vakációs napon útjára indult a kis csapat. Első megálló a szegedi vadaspark volt, ahol rengeteg új élménnyel gazdagodtak. Következett a kiskunmajsai élményfürdő. Itt tíz faházikót béreltek, fürödtek, együtt készítették a finom falatokat. Besegített a tanító néni férje is, aki főszakácsi beosztása mellett felügyelt a gyerekekre. 

Ez még csak a kezdet, a nyár hosszú, a tanító néni naplója tele van kirándulási tervekkel, mert azt szeretné, hogy az osztálya tudja: még egy évig összetartoznak. Biztos benne, hogy mindenki kiolvassa a jutalomkönyvet, megoldja a vakációs feladatokat, mert ilyen szempontból nincs kitérő, nincs apelláta.A tanító nénit Tari Évának hívják. 

Horvát Teréz, Arad

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu