Vasárnap, 2017. július 23., 11.54

Az ünnep a családban az igazi

Eszter Dániellel és Dáviddal. Az ünnepi mesék, versek felolvasása is része a hagyományőrzésnek
Eszter Dániellel és Dáviddal. Az ünnepi mesék, versek felolvasása is része a hagyományőrzésnek

A nemzedékről nemzedékre szálló hagyományok alapvetően meghatározzák azt, ahogyan egy adott családon belül az emberek megélik az ünnepeket. 

A szokások, különféle rituálék (például a lakásdíszítés, zenehallgatás, ajándékozás, tésztasütés, locsolkodás stb.) tiszteletben tartása, maga az együttlét bizonyos családoknál elsődleges szempont. Ezek nélkül nem ünnep az ünnep.

A jelenlegi agyonhajszolt, anyagias életvitel mellett azonban egyre kevesebb időnk jut a meghitt ünneplésre; az ajándékok utáni hajsza, a sietős készülődések, zajos bevásárlások közepette sokan meg is feledkeznek az ünnepek valódi üzenetéről. Pedig nem is olyan bonyolult mindez.

 

Szász Eszter és férje Zoli például el sem tudná képzelni az ünnepeket máshol, mint a családon belül. A készülődésekbe két kisfiukat, Dávidot és Dánielt is bevonják. „Ünnepekkor eddig soha nem utaztunk el. Mások inkább választják a síelést a barátokkal. Adventkor például elkészítjük az adventi-koszorút, vasárnaponként gyertyát gyújtunk, a gyerekeknek karácsonyi meséket, verseket olvasunk fel, ünnepi énekeket hallgatunk velük, elmeséljük, hogy majd megszületik a kis Jézus stb. Mindent együtt csinálunk, a lakásdíszítéstől a tésztasütésig. Karácsony előtt együtt készítettünk Dáviddal és Danival süteményeket, mézeskalácsot is. Karácsonyfadíszeket is szeretnék majd készíteni a gyerekekkel, ha kicsit nagyobbak lesznek. Már 3 éve általunk gyártott, számítógépen szerkesztett képeslapot küldünk karácsony előtt a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, amire a Mikulás ruhába öltöztetett gyerekeink fotóját tesszük.

A barátokkal inkább húsvétkor, locsolkodáskor vagyunk együtt. Sokan sajnos már nem értékelik a magyar hagyományokat, nem is várják a locsolkodókat, meg hát a fiatalok már nem is igen járnak locsolkodni. Mi tavaly óta bevezettünk egy új szokást: locsolkodáskor összejövünk a barátainkkal, és a gyerekeinkkel együtt ünnepelünk” – mondja Eszter.

Férje, Zoli egyszer sem hagyná ki a locsolkodást, ahová apósa is elkíséri, sőt az apróságokat is viszik magukkal: „Szerintem itt elfásulásról is szó van. Az embereknek már nem jelent annyit a húsvét, hogy elmenjenek a barátokhoz és elbeszélgessenek velük pár percig. Mert szerintem ez a lényege a locsolkodásnak, nem az, hogy ott ülünk három órát és eszünk, iszunk”.

„Csak akkor tudják megélni, ha ez valamilyen üzlethez kapcsolódik”

Eszter édesanyja, Juhász Zsuzsa szerint annak idején ők is betartották mindezt. És ez nem fakult meg az évek során. „Aki akarta, az megőrizte a hagyományt, aki nem, ott változtak a dolgok. Lassan lemondtak sok mindenről, manapság elutaznak, nem tartják fontosnak a családban ünneplést. Van, aki vendéglőben karácsonyozik. Ez a legújabb. Húsvétkor mi a lányommal például itthon ülünk és nézzük az ablakból, hogy épp melyik generáció jön locsolkodni” – mondja a büszke nagymama, aki szerint ünnepekkor a tradicionális ételek sem hiányozhatnak az asztalról. A főzésben pedig nemcsak lánya, hanem a gyerekek is be-be segítenek. Persze ők még a játékos részét élvezik a legjobban.

Zoli úgy érzi, manapság már divat kérdése, hogy bizonyos hagyományokhoz ragaszkodik-e vagy sem az ember. S ez gyakran nem is annyira a neveléstől függ. „A régi szokások megőrzése sokaknál már nem sikk, még akkor sem, ha az ember húsz évig ezt látta otthon. A hagyományt manapság csak akkor tudják megélni, ha ez valamilyen pénzhez, üzlethez kapcsolódik” – véli a fiúk apja, utalva a nálunk is agyonmajmolt Valentin-napi őrületre.

Ami az ünnepi, szülinapi ajándékozást illeti, Eszter úgy gondolja, az emberek jó része inkább az anyagi vetületét nézi a dolognak. „A születésnap nem erről szól. Ezt azonban egyre kevesebben érzik át. Inkább elmennek egy drága vendéglőbe, mert otthon már nem lehet születésnapot tartani”.

Juhász Béla (Eszter pedagógus édesapja) úgy véli, manapság locsolkodásra is főleg kötelességérzetből, mintsem meggyőződésből megy az ember. „Az én időmben ez egy élménynek számított. Hárman-négyen összeverődtünk és biciklivel vittük a kis szatyrot a piros tojással. Szép dolgok voltak ezek. Most az iskolában a diákok megkérdik tőlem: Na hova tetszik menni karácsonykor? Ez abszolút fölösleges kérdés, mert én soha nem voltam karácsonykor itthonról elmenve. A nagy karácsonyfát mindig hozta az Angyalka, Szentestén pedig mindenképpen otthon voltunk. Én otthonülő típus vagyok, inkább jöjjenek hozzánk a rokonok, közvetlen barátok”.

Egyébként Béla azt is elárulta, hogy nagyon szeret ajándékozni. Szinte jobban, mint ajándékot kapni. Ami pedig a régi szokások ápolását illeti, szerinte az iskolának is nagy szerepe lehet abban, hogy a gyerekeket rávezessék a hagyományok tiszteletére. Példák erre a Csikys bentlakásban („intriben”) zajló ünnepi műsorok, ahol a vidéki gyerekek szívesen mutatják be a falujukra jellemző népszokásokat. 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu