Szerda, 2018. december 19., 11.19

Hívatlan vendég

 
 
2009. április 17., 19.24
Péntek
A népi szólás szerint hívatlan vendégnek ajtó mögött a helye. Húsvétkor azonban elfelejtjük a mondást, hisz a locsolkodók is hívatlanok, ámde nem váratlanok. Ők szívesen látott vendégek, a világért sem csuknák ki őket, sőt, nyitott ajtóval fogadják. 


Az alábbi történetben mégsem az ajtón jött a házba a vendég, hanem a nyitott ablakon. A húsvéti nagytakarítás alkalmával tárta ki öregmama az utcára néző két ablakot, hogy kiszellőztesse a beszorult téli levegőt a nagyszobából, közben pedig intézte a ház körüli teendőit odakint. Mert a maga nyolcvanöt esztendejével ma sem tud nyugton ülni, kiváltképp a tavaszi ünnep előtt. Az ő törvényébe beletartozik, hogy nem maradhat meszeletlen a fák törzse az utcán, udvaron, kertben, sem az ól, sem a kotárka, de még a kakasülő sem. Nem enged a negyvennyolcból – mondogatják egymás között a gyermekei, de azért figyelmeztették, hogy megváltozott a világ, nem csak megbízható, jó ember járkál az utcán manapság. Öregmama mégsem fél. Kardos természetű asszony volt világéletében. Akkor sem félt, amikor sok évvel ezelőtt a csendőr az ormótlan bakancsával lerugdalta az utcán a fal tövét, mert zöld színű volt... A fal fehér, az alja meg az ablak zöld. Pont ilyentájt, húsvétvárás idején történt, hogy bemeszelte a házat, tisztába tette az utcát, és mikor már minden ragyogott, jött a csendőr, gyűlölet lobogott a szemében, és lerugdalta a zöld festéket a fal tövéről.

Ezt látva akkor sírhatnékja volt, de tudta, honnan fúj a szél: a zöld szín vörös posztó a csendőr szemében, mert hogy magyar szín... Elég az hozzá, hogy újra kellett tapasztania a fal tövét, de miután megszáradt, ismét csak zöldre meszelte. Mert az utcai ablak is zöld volt elejétől fogva, és olyan is maradt, őrizve az állandóságot. A nagyszoba búboskemencéjét sem engedte lebontani, kidobni, maradjon csak még addig a kis ideig, amíg ő fűteni tudja kukoricaízékkel meg szőlővenyigével. Telente jó elüldögélni a padkáján, nekivetni a hátát a búbosnak és melegedni. A kemence kuckójában meg a kis dédunoka szeretett babázni, szundikálni, lábánál a doromboló macskával a téli szünidőben. Szóval egyelőre nincs útjában senkinek az öreg kemence, azután majd bonthatják, ronthatják, tehetnek vele, amit akarnak. Eljön annak is az ideje. Idén a böjti szelek meleget hoztak, az ablakon áradt be a tiszta, langyos levegő, valósággal lélegzett a ház. Sőt, hallhatóan lélegzett. 

Ijedten hátrált ki a nagyszobából a kislány dédunoka, akit naplemente után azért küldött be öregmama, hogy csukjon ajtót, ablakot.

– Valaki hangosan szuszog odabent! – újságolta rémülten, elfehéredett arccal. 

Öregmama elnevette magát: – Ki az ördög horkolna?! Vagy odafészkel a nyúl? – fogta tréfára, de azért megállt a kezében a moslékkavaró. És így felfegyverkezve indult befelé. – Majd én felébresztem, ne félj!

Noha kissé nagyothallott, de már a küszöbön megbizonyosodott: itt csakugyan szuszog valaki. Méghozzá horkant is egyet-egyet, mintha a torkát szorongatnák.

A kuckó! – indította arrafelé a sejtés, és csakugyan... Borostás, keszeg ember feküdt hanyatt a kuckóban, a szája tátva, a keze ernyedten keresztben a mellén, és mint aki jól végezte dolgát, megbékélve a világgal, húzta a lóbőrt. 

– Hé, atyafi! – bökte meg a lábát a moslékkavaróval a “szállásadó”, de időbe telt, amíg sikerült lelket verni az idegenbe. Jócskán elázhatott valamelyik kocsmában az istenadta, és hosszúnak találhatta a hazavezető utat. Nagyon fekhetnékje lehetett, amikor idáig ért, hát pihenőhelyet keresett. Jobb ez, mint az árok.Morogva, nagy szuszogás közepette kászálódott kifelé a kuckóból, horpadt szatyra után tapogatózott, de homályos szeme elárulta, hogy még csak nem is dereng előtte, hol leledzik. Talán még az sem, hogy hová tart: Péterfalvára, Sztancsófalvára, Nádasra, Királyfalvára... Mert hogy minden irányba Temesrékasról visz az út...

Ezúttal nem az ablak felé, hanem az ajtó irányába terelte hívatlan vendégét az öregasszony, és egyre kínálgatta neki a vizet, hátha magához tér, de nem volt foganatja a buzgólkodásának. Szótlanul támolygott kifelé a hívatlan vendég. 

– Aztán meglocsold az aszszonyt, ha hazaérsz! Legyen annak is valami öröme! – küldte utána öregmama a jótanácsot, mielőtt becsapta mögötte a kaput.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'