Kedd, 2017. október 17., 08.59

Igaz mesék

Iró (középen) és a legilletékesebb olvasók egy asztalnál (Béres Margit felvétele)
Iró (középen) és a legilletékesebb olvasók egy asztalnál (Béres Margit felvétele)

Keserédes a mindennapok íze, saját tetszése szerint keveri-kavarja a sors keze, van benne öröm is, üröm is, és Kató Gizella tárgyilagosan jegyzi meg: ilyen az élet. Ő nem lázadozik ellene, de a maga módján igyekszik szépítgetni, elfogadhatóvá, élhetőbbé tenni.

Többnyire a négy fal között, saját, kedves otthonában dolgozik, hisz születése óta korlátozott a mozgásában, mégsem érzi magát rabnak. Képzeletét nem gátolja semmi, szabadon szárnyalhat, az emlékek virágporából és gondolatainak szelencéjéből gyűjtögeti össze mindazt, amit papírra vet. Így születnek meg a meséi és gyermekversei, amelyek színes borítású kötetekben sorakoznak a könyvespolcán. A legutóbbit, a tizenötödiket a Temesvári Magyar Nyugdíjasklubba hozta el, ahol az elnök, Béres Margit meghívására két kis előadó is érkezett: Korodi Izabella Nikoletta és Nyesti Amália szemelgettek a mesék és versek közül, a nagymama korú nyugdíjasok pedig kedvtelve hallgatták őket. A gyerekszáj tolmácsolta mesék különös értelmet kaptak, teljesülni látszott a cél, hisz Kató Gizella nekik és társaiknak ír. A betűzgető, a mesék világára rácsodálkozó kisebb és nagyobb tanulóknak, abban a reményben, hogy a mesék által értelmes, olvasni szerető felnőttekké, érző, a szépre, jóra fogékony, igazságszerető emberekké váljanak.

– A magam példájából indulok ki: gyermekkoromban mindig meséskönyvet kaptam ajándékba a szüleimtől. Nem kényeztettek, nem babusgattak túlságosan, már kislánykoromban is úgy beszéltek velem, mint akinek tudnia kell a család gondjairól, beavattak az olyan titkokba, amelyekről nem tudhatott a külvilág. A háborús időkben embereket segítettek rejtegetni az akkori „fejvadászok” elől, a nevükre ma is emlékszem. Korán megtanultam különbséget tenni a jó és a rossz között, és eközben gyűltek, gyűltek az élmények. Édesapám emberbarát példája, a tőle örökölt rajzkészség, később a munkatársaim részéről megnyilvánuló figyelmesség, a férjemmel való együttgondolkodás, az ínséges napok, mert ilyenek is voltak, megedzettek, erőt adtak. A férjem, aki maga is verseket írt, korán elment, de halálos betegen is arra buzdított: „írjál, ne add fel az álmaidat!”

Hát ezt teszem, noha senki sem biztat. Tudtommal én írok egyedül gyermekmeséket ezen a tájon, és saját költségemen jelentetem meg azokat abban a reményben, hogy örömet szerezzek a gyermekolvasóknak. Jólesett, hogy Szabó Ferenc tanító úr felajánlta: havonta látogassak el az osztályába mesélgetni a Bartók Béla Líceumba... Hálás vagyok Szász Enikőnek, hogy a Bánsági Magyar Napokra engem is meghívott... Boldogan gondolok arra, hogy évekkel ezelőtt, ittjártakor Kányádi Sándornak, egyik kedvenc költőmnek, íróemberként mutattak be... Örömmel tölt el, hogy a Temesvári Püspökség Vita Catholica Banatus című havonta megjelenő folyóiratában ott lehetek az írásaimmal... Népes az én mozgásszegény világom, velem, körülöttem vannak azok, akiket szeretek, és akiket odavarázsolok a fehér papírra szóban és rajzban. Ugyanis a meséimet magam illusztrálom, kedvem szerint formálom, ruházom a szereplőket, és ők hűségesek hozzám. Követtem az álmaimat, és nem csalódtam bennük – osztotta meg gondolatait a nyugdíjas klub hallgatóságával Kató Gizella.

Sokak nevében kívánt neki további erőt, írói ihletet, lelki elégtételt a klub vezetője, Béres Margit. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu