Szombat, 2017. december 16., 22.41

Köszönöm, hogy anya lehetek

Hosszú, teli nap közeledett a vége felé, nagyon hosszú és nagyon teli hetek, hónapok után. Sandán tekintgettem az órára, hogy még két kerek kör és végre ágyba bújhatok a legkisebb királyfi mellé, végre békesség lesz, meseolvasás, imádság, puha kicsi karok ölelése. Ilyenkor másodpercek töredéke alatt peregnek le előttem, bennem emlékek: a legnagyobb királyfivá serdült fiam ringatós altatása, a középső kisfiam simogató kis keze. Békességgel, örömmel, hálával telik meg a szívem, ez ringat álomba. De most még két kerek óra volt hátra. Mosás, mosogatás, kenyérdagasztás és rohanás az iskolába, egy késő esti kultúr-programra. Sebaj, gondoltam magamban, a fiaim is ott lesznek, említették, hogy szerepelni fognak. S a heti rohanásban fél füllel hallottam a gyerekszobából kiszűrődő hangpróbákat. Legalább látni, hallani fogom őket – biztattam munkára, indulásra magam.

Aztán ott ültem az iskolában, köszöntem, beszélgettem, dúdoltam, tapsoltam, fotóztam. Aztán bekonferálták a két nagy fiamat. Csak azt láttam, hogy nagyon fáradtak. Éreztem, hogy jó lenne ölbe venni, elringatni őket, úgy mint régen. Alig észleltem a szerepcserét. Most ők ringattak. Kamaszos hanggal, mosollyal énekelték a Királyfi három bánatát. Bennem meg csend lett, békesség, és emlékek sora kelt életre: az esti mesék, a százszor újraolvasott versek, sírós gyakorlások a zongoraórákra. Csak ültem és néztem a két fiút. És semmi mást nem éreztem csak nagy-nagy hálát. Azért, hogy anya lehetek.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Gabor / Hétfõ, 2014. május 05., 12.17 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Gratulálok,nagyon szép írás,egy kis oázis az eszeveszett világban.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu