Fresh Corner
Hétfõ, 2019. április 22., 21.51

Május a szerelem hava

Mielőtt kitelepedett volna Németországba a gyerekeihez, a Müller házaspár rám hagyott egy régi emlékkönyvet. Emlékül.

Csupa magyar nyelvű beírás van benne, talán mert német létükre magyar iskolába jártak mindketten annak idején.

Egyikük Aradon, másikuk Temesrékason. Magyar nyelvű újságot olvastak, hát ezért gondolták, hogy annyi év után is talál benne szóra érdemest a szerkesztő.

Talált. Többek között egy versidézetet Juhász Gyula Szerelem? című verséből. Íme:
“Én nem tudom, mi ez, de érzem,
Hogy megszépült megint az életem,
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!”
(Egy szép májusi napon: M. L.)

Nos, ismét májust jelez a naptár meg a fehér fürtös, méz illatú akácfák, és a házasságkötő termek tanúsága szerint a legtöbb esküvőt ilyenkor jegyzik az anyakönyvvezetők. Ilyenkor legkelendőbb a menyasszonyi ruha meg a menyasszonyi csokor, a nászajándékra és a vendéglátásra költött pénz a fészekrakás örömét szolgálja.

Emlékezetes családi ünnep minden szerelemre épülő esküvő, ez a világ rendje: “aszszony lesz a lányból, a bimbóból rózsa.”

A futó kalandoknak, a rövid életű, könnyelmű kapcsolatoknak aligha van köze a szerelemhez, így hát ezúttal nem is iktatjuk a május melengette érzelmek sorába.

A legrégibb időktől sok női képmás maradt az utókorra, a nő valamilyen módon mindig a csodálat és a rajongás tárgya (is) volt. Előbb a földet megtermékenyítő, dús keblű és meleg ölű anya, azután Athénéval a bölcsesség és a művészet szépséges istennője, végül Szűz Máriával maga a megbocsátás, a legnemesebb jóság. A márvány, az ecset mestereit, a szép szó művelőit mindig lelkesítette az “örök asszony”, az, ami szelídebbé, emberibbé teszi az életet. Ihletetten örökítették meg azt, hogy a szerelemben a nő a gyöngédség, a férfi az erő.

Az egymásra találó emberpár a szerelemben felszabadul a gátlások alól, szétzúzza a tabukat, levetkőzi az álszemérmet, a legősibb szép szó, a “szeretlek” azonban, bármilyen romantikusnak, elcsépeltnek tűnik is, nem hiányzik a szótárukból.

Ma már perlekedünk azzal a megkövesedett nézettel, miszerint a nő hódolat tárgya lehet, egyenjogú partner azonban nem. A női nem alárendeltségét például Rousseau a nő “kényes természetével” indokolta, és úgy vélekedett, hogy az a nő, aki nem leplezi testiségét, nem erkölcsös. A jóság, a meleg érzések, a szerelem ugyan megengedettek a nő számára, a testi élvezet azonban tilos. Ez utóbbit pótolja az anyaság misztériuma, amely a nagy Természet elrendelte szent kötelesség. A nő egész nevelésében – hangoztatta Rousseau – a férfit kell szem előtt tartani. Feladata a férfinak tetszeni és hasznára lenni. Szeretőjévé és támaszává válni, gyermekkorában nevelni, öregségében gondoskodni róla, tanácsot adni, vigasztalni, az életet kellemessé tenni és megédesíteni – minden időkben ezek voltak a nő kötelességei.

Csakhogy a fennebb említett nagy Természet idővel módosította döntését. Felmagasztalta, férfi és nő számára egyenértékűvé tette a szerelmet. Van, aki bátran megvallja, van, aki félszegségét leplezve vallja: “Én nem tudom, mi ez, de érzem,/ Hogy megszépült megint az életem.”

Semmi kétség, ma sem vesztett időszerűségéből az a régi emlékkönyvi idézet. És nem a véletlen műve ez, hisz május van, a szerelem hónapja.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'