Csütörtök, 2017. december 14., 11.55
„ ...hogy tudjunk egymásról, hogy erősebbek legyünk”

Nők a hármashatárnál

Nők a hármashatárnál
Nők a hármashatárnál

Aki begubózik a maga csigaházába, aki nem ad hírt magáról, arról nem tudja a világ, hogy él. Márpedig vannak olyan emberek, olyan közösségek, akik nem csak maguknak, magukért élnek, hiba lenne hát elhallgatni a nevüket, a kilétüket, mert amit ők tesznek, mások is elkívánhatják.

Pusztakeresztúron, ebben a Temes megyei kis faluban a román–magyar–szerb határnál, a „csücsökben” olyan magyar közösség él, amely a régi tiltások idején is át-átjárt a szomszédokhoz. Rokonságnak, barátságnak nem állhatták útját a határsorompók. Akár át is kiálthattak, át is inthettek egymásnak, ha a földeken dolgoztak. Jelenleg viszont kéznél a bicikli, a személyautó, és gyakran keresnek, meg találnak is alkalmat a találkozásra.

– Kiszombori példára, két évvel ezelőtt alakítottuk meg a nőklubot. Huszonhat taggal indult, és azóta kéthetente összejövünk az iskola épületében, mert külön székhelyünk még nincs, de talán lesz... – reménykedik a nőklub vezetője, Faragó Borbála, akivel Temesváron, a magyar nyugdíjasok klubjában találkoztunk.

– Pusztakeresztúri kedves vendégeink, Faragó Borbála és leánya, Csilla, Franyó Ilona, Baráth Anna, Süli Mária és fia, Csaba első alkalommal látogattak hozzánk, mert az újságból meg a rádióból már tudtak rólunk, és felvették velünk a kapcsolatot. Szükségünk van egymásra, hiszen többen erősebbek vagyunk. És ez a cél – mutatta be a vendégeket Béres Margit, a temesvári nyugdíjas klub elnöke, aki nem véletlenül időzítette ezt a találkozást a húsvétot követő hétre. Köztudott, hogy a húsvéti ünnepkör pünkösddel zárul, és ez az időszak nem szűkölködik hagyományokban. A pusztakeresztúri asszonyoktól ezekről szerettek volna hallani, mert ők még volt kitől tanulják a régi szokásokat, az öregek tudományát.

A temesvári találkozó locsolkodással indult: Bajkai Róbert, Benkő József, Kókai Antal, Somogyi István, Szász Albert, Varga Pál verssel kezdte a locsolkodást és ezekből kiviláglott, hogy öregember nem vénember. Tudják ők, amit tudnak! A pusztakeresztúri asszonyok nemkülönben: a nagyhét minden napjának megvan a maga jelentősége, munkája a ház körül, de az ünnepi készülődés lelkiekben is feltölt, gazdagít – mondták meggyőződéssel. A húsvét hétfői locsolkodás pedig igazi szórakozás. Régen a kútnál, tejesköcsöggel öntözték a legények a lányokat, ma szagos vízzel és zeneszóval járják a falut. A kisfiúk a piros tojásnak meg a lejnek örülnek, izgatottan számolgatják vagyonkájukat az utcán a több reményében, az idősebb férfiak azonban a szíves fogadtatásnak örülnek, de a poharat sem utasítják el... A húsvéti étkek kikerülnek a kamrából, nem viszik megszenteltetni a templomba, a háziasszony maga végzi azt tiszta vízzel az otthon meghittségében. A füstölt sonka, kolbász, tojás, torma, kelt kalács ma is ott van a családok asztalán, de csak a feltámadási misét követően nyúlnak hozzá. Ez íratlan szabály.

A temesvári nyugdíjas klubba azonban friss kaláccsal érkeztek. A szemet gyönyörködtető, pirospozsgás napraforgóvirág a háziasszonyok remeke – dicsérték a vendéglátók, és fúrta az oldalukat a kíváncsiság: kitől tanulták?

– A magyarországi Gádorosról hoztuk el a receptjét és szívesen adjuk tovább– készségeskedtek az asszonyok, csak hát az írás nem pótolhatja, amit a szem lát, a kéz megtapasztal. Egyszer talán még erre is sor kerül...

Gondosan vezetett naplót és színes albumot is hoztak magukkal a pusztakeresztúri asszonyok. Az elmúlt két év emlékezetes eseményeit örökítették meg a képek, a közös ünnepekről adtak ízelítőt, köztük a kiszombori asszonykórust is őrizgetik emlékként. A határon túli tájházak látványa nagyon megérintette őket, ideje lenne itthon is keresgélni a padlásokon, és felfedezni a porosodó múltat, hogy kiállítás szülessen belőle – mondták a vendégek.

A hármashatáron élni azt jelenti, hogy kéznyújtásnyira vannak egymástól egykor elszakított nemzettársaink, köztük név- és vérrokonok találtak újra egymásra – bizonyítják a mindennapok.

– Továbbra is tervezgetünk, keressük az útját-módját a találkozásnak – mondta búcsúzáskor Faragó Borbála, és Béres Margit rábólintott: – Ne veszítsük el egymást, hiszen összetartozunk. Csak együtt lehetünk erősek.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu