Olvasóink írják

Itt küldök néhány sort a Kinek fáj a válás? kérdéssel kapcsolatosan, mondanom sem kell, hogy igaz történet.
Erika húsz éve vált el a férjétől. Akkor szebb jövőt remélt magának, de hamar rájött, hogy ő is vesztes. Az új kapcsolat rövid ideig tartott, sok jót nem hozott az életébe, inkább csak tapasztalatot.

Környezete szörnyülködve vette tudomásul a válását. Tibit mindenki rendes embernek ismerte, ahogy mondani szokták, nem ivott, nem cigarettázott, szorgalmas volt. Erika nem magyarázkodott senkinek, csak egyszerűen elvált, hisz a házassága csak képletes volt. Egyetlen barátnője, Piri tartott ki mindvégig mellette, ő volt az egyedüli beavatott. Születésnapi ajándékkönyvbe be is írta a sokszor beigazolódott mottót: “Az az ember az igazi barát, aki ismer téged és mégis szeret.”
Baba, a másik barátnő igyekezett elkerülni Erikát, ha néhanapján találkoztak, nem igazán találtak beszédtémát.

Az évek múltak, Erika lefoglalta magát a gyerekeivel, majd az unokáival, Tibivel ellentétben, aki jóformán nem is ismerte őket. Az ő második házassága is sikertelen volt, és ismét elvált.
Fátylat borítva a múltra, újraéledtek a régi kapcsolatok. Erika könnyes szemmel hallgatta régi-új barátnője, Baba megjegyzését: “Rájöttem, hogy én nem vagyok isten, hogy bárkit is elítéljek tetteiért.” Tibiről pedig annyit: rájött, hogy gyermekei, valamint négy unokája öszszeköti a családdal, amibe a volt feleség is beletartozik. A család aprajának-nagyjának fájt a válás, de szerencsére az idő mindent megoldott.
H. T., Arad