Csütörtök, 2017. október 19., 08.06

Szoptatási emlék

Amikor már csak néhány nap volt hátra második fiam születéséig, éjszakánként fájó lelkiismeret-furdalásra ébredtem. Pontosan nem is tudom, hogy miért ébredtem meg, de az biztos, hogy amint ránéztem a mellettem békésen alvó „nagyfiamra” rögtön mardosni kezdett a lelkiismeret, hogy mi lesz most ővele, ha megszületik a kicsi. 

Nem tudok majd rögtön ugrani, ha sír, nem bújhat hozzám éjszaka, és egyáltalán meg kell majd osztanom az energiámat, időmet, szeretetemet. Reggelre persze kijózanodtam, s örömmel gondoltam arra, hogy testvérkéje lesz a kisfiamnak. Újra babaillat, gőgicsélés lengi majd be a házat, s ha picit nőnek a fiúk, ők lesznek a világon a legjobb testvérek.

Aztán eljött a nagy nap. Megszületett a második királyfi. A szülés előtti kettős érzés persze újra jelentkezett. Hol elámulva gyönyörködtem, mikor egymásra mosolyogtak a gyermekeim, hol meg kétségbeesetten próbáltam álomba ringatni a nagyot, amikor a kicsi épp felriadt az éhségtől. Az első napok után azért úgy tűnt, hamarosan sínre kerülünk, megtaláljuk a négyes harmóniát. Az egyetlen, ami kitartóan feszültséget keltett a nagyfiamban, az a szoptatás ideje volt. Gyorsan utána olvastam, s igyekeztem a szakemberek ajánlata szerint érdekes elfoglaltságot találni neki arra az időre, míg a picit szoptatom. Egy új autóval, mesekönyvvel, kétszer-háromszor be is vált a trükk. Csakhogy be kellett látnom, hogy a ház körüli teendők, meg két gyermek ellátása – biliztetés, pelenkázás, séta, meseolvasás, etetés, stb. – úgy leköt, hogy arra már nem jut energiám, hogy minden egyes szoptatás idejére valami extrával kárpótoljam a három évhez közeledő gyermekemet. így hát fogtam, s magam mellé vettem az ágyba, s próbáltam beszédbe elegyedni vele. Előbb arról meséltem, hogy ő hogyan szopott, mikor picurka volt, aztán arról, hogy miért fontos az öcsikének a tejecske, hogy mekkorára fog majd ő is nőni, s milyen jó barátok lesznek. Szóval megosztottam vele az emlékeim, álmaim. Egy ideig többször előfordult, hogy a beszélgetés közben hirtelen rám kérdezett, hogy sokáig tart-e még a szoptatás. De aztán egyre ritkábban fordult ez elő. Pár nap múlva hozta a malackáját, s ő is szoptatni kezdett. Elmesélte, hogy az ő kismalaca is nagyra nő majd és gyorsan fog futni. Jó pár hétig tartott ez a rituálé. Aztán előfordult, hogy inkább homokozni mentek malackával, míg a pici szopott, vagy együtt rágcsáltak valamit, hogy még nagyobbra nőjenek.

Évek teltek el azóta. A két pici fiam kamasszá serdült. Malacka ugyan nem nőtt meg, ők viszont havonta egyre fennebb jelölik be az ajtófélfán a magasságukat.  Én meg nem riadozom már álmomból, mert látom, hogy a fiaim figyelnek egymásra, örömmel gyűjtik a közös emlékeket és nagyon jó barátok.  


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu