https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Hétfõ, 2019. szeptember 23., 16.11

Útjelző – hazafelé

 
 
2008. június 24., 13.15
Kedd
Még friss az élmény... A hozzátartozók, a barátok, sőt az idegenek is beszélnek a szép, nagy esküvőről, annak minden mozzanata, emléke bizonyára még sokáig ott köröz a falu fölött. Mert nem szokványos esemény volt ez Majláthfalván, hanem ünnep, amire a házát is, a lelkét is ünneplőbe öltöztette a család és mindazok, akik becsülik, szeretik őket.


A két fészekrakó fiatal, Somogyi Levente és Molnár Melánia, mindketten majláthfalviak, és itt, a szülőhely templomában mondtak igent eljövendő közös életükre. Különösen jó volt ezt látni, hallani, és áldást kérni a házasságukra a papnak, hiszen, sajnos, ritkán adódik erre lehetősége...

Kapor János plébános fogalmaz így, és állítását számokkal támasztja alá: 2000 szeptember 1-től, mióta a majláthfalvi hívek között él, 194 elhunytat temetett, és csak 53 gyermeket keresztelt. És a statisztika visszamenőleg sem kíméletesebb: 1980-tól 2008-ig 694 temetést és csak 201 keresztelőt jegyeztek be az egyházi anyakönyvbe. A főtisztelendő figyelmét az sem kerülte el, hogy az általa megkeresztelt 53 gyermek közül mindössze 32 maradt a faluban, míg 21 más helységben, más környezetben nevelkedik, ami arra enged következtetni, hogy belőlük sohasem válik a faluhoz ragaszkodó, ide visszatérő felnőtt.
- Talán ezért éreztem különös örömet, elégedettséget a menyasszony és a vőlegény láttán, és nem kevésbé este, miközben a jelen lévő Albert Ferenc professzor urat hallgattam... Az esküvői vacsora közben néhány percnyi figyelmet kért a násznéptől, és miután meleg szavakkal köszöntötte a fiatal párt, méltatta az eseményt. Azt mondta: most, amikor a környéken elnéptelenednek a falvak és az egykor rendezett szép portákat felveri a gaz, mert nincs igazi gazdájuk, az itt ünnepelt ifjú pár fészket rak a szülőfaluban. Képzett, egyetemet végzett mai fiatalok ők, és mégsem a nagyvilágba vezető utat választják, hanem a hazait. Minden ilyen menyegző a családnak alapoz, a faluközösség megmaradását, a nemzet erejét gyarapítja. Reményekre jogosít, hogy lám, vannak, akik ezt  felismerik és jövőt teremtő álmaikat, energiájukat hazahozzák, itthon akarják kamatoztatni, családközelben kívánnak élni.

Miért? Ezt kérdeztük néhány nappal a nevezetes esemény után Somogyi Levente agrárközgazdásztól, amire tömör, egyenes volt a válasz:

– Noha a tanulóévek alatt nem éltem földközelben, azért sohasem szakadtam el a földtől, a falutól. Mindkét nagyapám mindig a földet művelte, és bár édesapám matematikatanár, a földdel kapcsolatos munka, annak öröme és gondja nem ismeretlen és sohasem volt közömbös a számomra. Hétvégeken hazajártam Temesvárról az iskolából, nem váltam igazi városivá, és nem is fognak hiányozni a városi stresszes hétköznapok. A feleségemmel együtt döntöttünk úgy, hogy hazaköltözünk, itthon dolgozunk. Két részleget magába foglaló céget alapítottunk, vásároltunk egy leromlott falusi házat, bontottunk, építettünk, betonnal erősítettük meg a régi falakat. Köztudott, hogy a vályog nyáron hűvös, télen viszont őrzi a meleget, ezért nem is száműztük az épületből. A régi cserepek is kitűnő minőségűek, nem fogott rajtuk az idő, és mondanom sem kell, hogy mekkora meglepetés volt számunkra, amikor felfedeztük rajtuk az írást. Ezt égették bele: 1917. június, Lugos...
A nálam idősebbeknek mintegy fele nincs már Majláthfalván, ki erre, ki arra vette az irányt, és ennek a következménye, hogy az ő gyerekeik már nem itt születtek, eltávolodtak, nem kötődnek igazán a falunkhoz. Mégis úgy látom, hogy a közelmúltban végbement változások az én nemzedékemre jótékonyan hatottak. Nem mondtak  búcsút végleg a szülőhelynek, és lassacskán hazafelé fordítják a kocsijuk rúdját. Persze, idő szükséges hozzá. A majláthfalvi névtábla biztos útjelző, hozzá kell igazodni...
Hogy is írta Illyés Gyula Haza, a magasban című versében? “Míg a szabad mezőkön jártál,/ szedd össze, pajtás, amit láttál,/ mit szívvel, ésszel zsákmányoltál.”



Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'