Megelőzés, védelem, oltás

Egynapos késéssel
ugyan, de Arad is bekapcsolódott az Egészségügyi Világszervezet (WHO)
kezdeményezésére beindított Európai Védőoltási Hét akcióiba.
A fertőző betegségek megelőzésében óriási szerepet játszó védőoltások fontosságát, hatékonyságát hangsúlyozó tegnap megtartott sajtótájékoztatón néhány igen érdekes, önmagáért beszélő hazai és helyi jellegű adattal ismerkedhettünk meg dr. Pavel Vrabie főorvos jóvoltából. Ilyen például az, mely szerint Romániában az utolsó gyermekbénulásos (poliomyelitis) megbetegedés 1992-ben történt. Tíz év múlva, 2202-ben, az EVSZ poliomyelitis mentes országnak nyilvánította Romániát. Hála a hatékony védőoltásnak, eltűnt a diftéria is az országból: az utolsó megbetegedést 1989-ben jegyezték. Csökkenő tendenciát mutat a kanyaró és a rózsahimlő, a szamárköhögés, a járványos fültőmirigy-gyulladás (mumpsz), a hepatitisz-B, egyre kevesebb a tetanuszfertőzés (megyei viszonylatban évi egy-két eset).
Ám világszerte – s ez alól Románia sem kivétel (mi több, Arad megye vezet az új megbetegedések számát illetően) – nagy gondot jelent a tuberkulózis újraéledése, a többszörösen gyógyszer-rezisztens tébécé-bacilus támadása. A szakemberek megegyeznek abban, hogy a tébécé megállításához, visszaszorításához minél hamarabb új, hatékony gyógyszerekre van szükség, s olyan védőoltás kidolgozására, amely ténylegesen hatékony szerepet tölt be a szegénység betegségének is nevezett kór megelőzésében.
A hét folyamán megyeszerte előadásokat, találkozókat tartanak, az egészségügyi minisztérium által kibocsátott szülőknek szóló, a védőoltással megelőzhető betegségeket ismertető útmutatót, a védőoltások kalendáriumát tartalmazó szórólapokat, posztereket osztanak szét a közvélemény minél pontosabb, alaposabb tájékoztatása céljából. A védőoltások hatékonyságát népszerűsítő kampánnyal ugyanakkor szeretnék megtörni a lakosság részéről még mindig igen gyakran tapasztalható közömbösséget, tudatosítani bennük a védőoltásoknak az egészség megőrzésében játszott felbecsülhetetlen értékű szerepét.












